Az EIT Health InnoStars, amelynek társalapítója az Európai Unió, valamint a 2013 óta működő magyar startup-csoport, az iLex High-Tech Zrt. által üzemeltetett Kármán Tódor Innovációs Piactér és Ügynökség, egészségipari innovációs versenyt hirdetett a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) támogatásával. A verseny célja, hogy a hazai vállalkozások K+F+I tevékenysége bemutatkozhasson a nemzetközi piacon. A részleteket október 18-án mutatták be a BKIK székházában tartott konferencián.

Fürjes Balázs, az EIT Health InnoStars, az Európai Unió egészségipari innovációt támogató szervezetének vezérigazgatója elmondta: „A verseny célja egyrészt, hogy a hazai innovátorok az egészségipar területén bemutatkozhassanak a nemzetközi piacon, másrészt a megmérettetés arra is lehetőséget teremt, hogy a startupok új kutatási-fejlesztési területeket fedezhessenek fel, fejleszthessék vállalkozásukat, és kiépíthessék nemzetközi kapcsolatrendszerüket.”

A verseny szabályait dr. Ritter Marianna, a BKIK Innovációs Kollégium elnöke, a Kármán Tódor Innovációs Piactér és Ügynökség elnöke, valamint dr. Pongrácz Ferenc PhD, az EIT Health InnoStars vezérigazgató-helyettese ismertették. A szervezők elmondták: a verseny legjobbjai lehetőséget kapnak a bemutatkozásra Európa nagyvállalatai előtt, és akár uniós konzorciális pályázatokon is indulhatnak majd. A versenyre a jelentkezéseket december 15-ig várják az ilex-innostars.eu honlapon.

A versenyt három témakörben hirdetik meg:

  • gyógyítási, diagnosztikai és megelőzési egészségügyi innovációk;
  • fenntartható egészségügyi rendszerre vonatkozó innovációk (pl. energia-menedzsment);
  • versenyképes egészségügyi ipart támogató innovációk (pl. egészségügyi marketing) számára.

A rendezvényen bemutatkozott a neves akadémikusokból és egészségipari, gazdasági szakemberekből álló zsűri is, amelynek elnöke Dr. JW Hans Hofstraat, a Philips Research korábbi alelnöke.

„A BKIK egyik kiemelt feladatának tartja, hogy támogassa a hazai vállalatok innovációit, és azt, hogy ezek az eredmények eljussanak a nemzetközi színtérre is. Rendszeresen támogatjuk a magyar kkv-kat a nemzetközi kapcsolataik építésében, a külföldi piacokra való kijutásban. Ezért is álltunk örömmel a most meghirdetett megmérettetés mellé, ami újabb kiváló alkalmat jelent a lendületesen fejlődő cégek számára, hogy megmutathassák és akár meg is valósíthassák kreatív ötleteiket, ezúttal az egészségipar területén” – mondta el Csókay Ákos, a BKIK főtitkára.

 

Bővebben a szervezőkről:

Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (European Institute of Innovation and Technology – EIT) az Európai Unió egészségipari innovációt támogató szervezete, amelynek célja a munkahelyteremtés, valamint a fenntartható növekedés megvalósítása. A szervezet a Horizon Europe, az EU kutatási és innovációs keretprogramjának része.

Az iLex High-Tech Zrt. 2013 óta működő magyar startup-csoport, amely három zártkörűen működő részvénytársaságból és egy nonprofit szervezetből áll. A cégek jogi automatizációval mesterségesintelligencia-kutatással és kkv-innovációfejlesztéssel foglalkoznak, míg az alapítvány fő profilja a fenntarthatósági szemléletformálás. A cégcsoport innovációinak több százezres felhasználói köre van, a vállalatok több nemzeti és nemzetközi innovációs díj birtokosai (pl. LEXI Európai IBM Díj, IBM – Az év üzleti partnere, A magyar jogászságért díj, a Legjobb Legaltech EU vállalat stb.).