A hírközlési hatóság 40 millió forintra bírságolta az Invitelt, mert a társaság egyoldalúan, a jogszabályban szereplő korlátokat figyelmen kívül hagyva emelt havi és forgalmi díjakat a telefon-, az internet- és a televízió-előfizetéseknél.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tájékoztatása szerint az Invitel Távközlési Zrt. tavaly október 1-jei hatállyal megfelelő jogalap nélkül vezetett be 50-200 forintos havi és 7-10 százalékos forgalmidíj-emelést a határozott és a határozatlan időtartamú egyéni előfizetői szerződéseknél is, mindhárom általa nyújtott alapszolgáltatásban, ami több százezer egyéni előfizetőt érintett volna.
A jogsértés súlyát nagyban csökkentette, hogy a szolgáltató még az általános hatósági felügyeleti eljárás elején, az október 1-jei módosítások életbe léptetése előtt önkéntes vállalásokat tett: úgy alakította át a tervezett változásokat, hogy azok jóval kisebb előfizetői kört érintsenek, és lehetőséget adott a szerződések jogkövetkezmények nélküli felmondására két hónapon belül.
A szolgáltató az eljárásban konstruktívan együttműködött a hatósággal – jegyezték meg a közleményben. Az elsőfokú döntés még nem jogerős, az Invitel fellebbezhet ellene a hatóság elnökénél – írja az NMHH.
Az egyoldalúan bevezetett díjemeléseket a szolgáltató egyebek mellett az üzemi, beruházások miatti és jogszabályváltozások nyomán keletkezett költségek növekedésével magyarázta. Az NMHH viszont megállapította, hogy a vizsgált esetben a módosítás feltételei egyik, a szolgáltató által megjelölt okból sem álltak fenn, így a szolgáltató jogsértést követett el. A közlemény emlékeztet arra, hogy az NMHH legutóbb tavaly nyáron bírságolta meg az Invitelt – 80 millió forintra – a fogyasztói érdekeket sértő, mostanihoz hasonló egyoldalú szerződésmódosítás miatt.
Az Invitel sajtóosztálya az MTI megkeresésére közölte: részletesen elemzi a határozat tartalmát, és ennek fényében dönt az esetleges jogorvoslati lépésekről. A társaság, ahogyan ezidáig, úgy a jövőben is jóhiszeműen, a vonatkozó jogszabályoknak, és hatósági rendelkezéseknek megfelelően jár el – írták.