A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jelzése alapján Magyarországon a szolgáltatók feltehetően egységes árazási gyakorlatot folytatnak az SMS-végződtetés és a tömeges SMS-ek (például banki tranzakciókról értesítő üzenetek) terén, ugyanis díjaik mértéke megközelítőleg azonos és nemzetközi összehasonlításban is magas. Ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) úgynevezett ágazati vizsgálatot indít, melynek eredményei alapján eldönti, hogy szükség van-e szabályozói vagy egyéb beavatkozásra a területen.

A szolgáltatók közötti SMS-ek továbbítására az úgynevezett SMS-végződtetési díj ellenében kerül sor. Vagyis a fogadó szolgáltató díjazást kér a másik hálózatból érkező üzenet fogadásáért, amit végső soron az előfizető fizet meg. A GVH jelzésében foglalt ármozgások és egyéb körülmények arra utalhatnak, hogy az SMS-végződtetés piacán vagy annak egyes részpiacain a verseny korlátozódhat vagy torzulhat. Ezért a piaci folyamatok megismerése és értékelése érdekében az NMHH elnöke hatósági ellenőrzési eljárást indított a Magyar Telekom Távközlési Nyrt.-vel, a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt.-vel, a Telenor Magyarország Zrt.-vel, a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft.-vel, a TARR Építő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-vel és a Netfone Telecom Távközlési és Szolgáltató Kft.-vel szemben – tájékoztatott az NMHH.

Ha a hatóság a hírközlési ágazati vizsgálat eredményeképpen arra a következtetésre jutna, hogy a magyarországi SMS-végződtetés piacán vagy annak egyes részpiacain beavatkozás szükséges, akkor a hatóság megteszi a szükséges lépéseket a piaci probléma megszüntetése érdekében – olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)