A fogyasztóbarát lakáshitel mintájára fogyasztóbarát lakáshitel-biztosítás létrehozását is fontolgatja a Magyar Nemzeti Bank, amelyről 2019 második felében születhet döntés.
Kandrács Csaba, az MNB pénzügyi szervezetekért felelős ügyvezető igazgatója a növekedés.hu-nak adott interjúban elmondta, hogy a biztosítási piac egyes szegmenseiben, például a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) területén elég nagy a verseny, ellenben a lakásbiztosítási piacon egyáltalán nem. Ha több szereplő versenyezne, akkor olcsóbbak lehetnének ezek a biztosítások, vagy az ügyfelek ugyanazért a pénzért magasabb minőségű szolgáltatást kaphatnának.
Az ügyvezető igazgató úgy fogalmazott, a 2018-as év historikusan is kiemelkedő lesz a biztosítási ágazatban, hiszen a díjbevétel a szektorban elérheti az 1000 milliárd forintot, ami a 2017-es 956 milliárdhoz képest jelentős emelkedést jelent. A biztosítók tőkearányos megtérülése (ROE) Magyarországon viszonylag magas, 24 százalék – hangúlyozta Kandrács Csaba és emlékeztetett arra, hogy a szektor jövőképéről szóló stratégiájukban 10-15 százalékos jövedelmezőséget határoztak meg.
Kandrács Csaba hangsúlyozta, az MNB nem a profit ellen van, amikor viszont azt látja a jegybank, hogy koncentrált a piac, lehet még javítani a szolgáltatások minőségén, és emellett magas a jövedelmezőség, akkor felmerül a kérdés, hogy a piac szereplői ténylegesen mennyire versenyeznek egymással. Az MNB például a kgfb-piacon tételes szerződés- és kár adatbázist épített fel – idézte fel az ügyvezető igazgató az eddigi intézkedések egyikét, amely a nagyobb versenyt és az átláthatóság növelését szolgálja.
Kandrács Csaba arra is kitért, hogy kívánatos lenne egy teljeskörű biztosítási garanciarendszer létrehozása a banki betétekhez, befektetési szolgáltatásokhoz kötődő garanciaintézmények mintájára. Ez jogalkotási kérdés, tehát kormányzati, majd parlamenti döntésre van szükség – jegyezte meg, utalva arra, hogy az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) vagy a Befektető-védelmi Alap (Beva) mintájára akár 30 millió forintig terjedhetne a garancia mértéke.