Az előzetesen közölttel összhangban március után áprilisban is 2,4 százalék volt az éves infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat végleges adatai szerint.
Egy évvel korábban, tavaly áprilisban 7,0 százalék volt az euróövezeti fogyasztói árak éves emelkedése.
Havi összevetésben ugyancsak az előzetes becslésnek megfelelően 0,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak áprilisban a márciusi 0,8 százalék után.
Az Eurostat adatai alapján áprilisban az energiaárak 0,6 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól a márciusi 1,8 százalékos csökkenést követően.
Az élelmiszerek, alkoholos italok és dohánytermékek árának éves növekedési üteme 2,8 százalékra gyorsult áprilisban a márciusi 2,6 százalékról.
A szolgáltatások áprilisban 3,7 százalékkal, míg egy hónappal korábban, márciusban 4 százalékkal drágultak éves összevetésben.
Az energia, élelmiszerek, alkoholok és dohánytermékek ára nélkül számított éves euróövezeti maginfláció az előzetes becsléssel összhangban 2,7 százalékra, 2022 február óta a legalacsonyabbra csökkent a márciusi 2,9 százalékról.
(Forrás: MTI)