A kormány célja, hogy a magyar gazdaság az európai recesszió mellett is képes legyen növekedést elérni, amelyhez jó alapot ad hazánk elmúlt évtizedben nyújtott teljesítménye – jelentette ki Varga Mihály a Vajda-Papír Kft. 16 milliárd forintos beruházásának átadó ünnepségén.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a kormány továbbra is támogatja a külpiacokon is helytállni képes, az ellátásbiztonságot erősítő vállalatok beruházásait, a ma elfogadott jövő évi költségvetésben erre a célra is rendelkezésre állnak a szükséges források.

Az előrejelzések szerint a háború és az elhibázott szankciók hamarosan válságba taszítják Európa gazdaságát – hangsúlyozta Varga Mihály. Mint mondta: ezért úgy kell gazdálkodni, hogy a magyar gazdaság a romló világgazdasági környezetben is megőrizze növekedési képességét. A Vajda Papír Csoport beruházásáról elmondta: hazánkban a háztartás-higiéniai papír termékek mintegy 55 százalékát a Vajda Papír cégcsoport állítja elő, és az export majdnem háromnegyedét is ezek a termékek adják. A mostani, 16 milliárd forint összértékű fejlesztés – melyet a kormány 5,5 milliárd forinttal támogatott – biztosítja Magyarország önellátást higiéniai papírtermékekből, és 600 munkahely megtartása mellett 50 újat is teremt a környéken élőknek.

Vajda Attila, a Vajda-Papír Kft. ügyvezető igazgatója az eseményen arról beszélt: a vállalatcsoport nemcsak Magyarország önellátását képes biztosítani higiéniai papírtermékekből, hanem immár saját alappapír-felhasználási szükségleteit is maradéktalanul tudja fedezni.

Hangsúlyozta: a higiéniai papírfogyasztás a koronavírus-járvány miatt megnövekedett, és ez a folyamat jelenleg is tart. Így az értékesítésben Magyarországon is jelentős a bővülési potenciál, a vállalat erre, valamint a külpiaci igények magas színvonalú kiszolgálására alapozva döntött a gyárbővítés mellett.

A fejlesztés részeként a világszínvonalú alappapírgyártó-gép beszerzése duplájára emeli a cég termelési, és háromszorosára az alappapír-gyártási kapacitását. A papírgyártás termelési kapacitása ugyanakkor az eddigi 35 ezer tonnáról 115 ezer tonnára emelkedik, jelentősen javítva a vállalat külpiaci terjeszkedésének feltételeit – jelezte. A beruházásról elmondta: az alappapírgyártó-csarnokot, alappapír-raktárat, valamint cellulóz tárolási és előkészítési területeket is magába foglaló 14 212 négyzetméter alapterületű új üzemhez közel 10 ezer négyzetméternyi utat is építettek. A kivitelezést fővállalkozóként a Strabag Magyarország végezte. A papírgyártógép-csarnok csaknem felét elfoglaló 66 méter hosszú, több mint 1044 tonnás papírgép éves termelési kapacitása 10 millió fogyasztó igényét szolgálja ki.

A vállalkozás 2013-ban Norvégiában is piacra lépett, ahol jelenleg 130 főt foglalkoztató gyárat működtet. Ooops! márkájú és a sajátmárkás higiéniai papírtermékeiket – toalettpapír, papír zsebkendő, papírtörlő, papírszalvéta – Skandináviába, a Baltikumba, Kelet-Közép-Európa és a világ több mint 30 országába szállítják. A csoport árbevétele 2021-ben 10 százalékos forgalomnövekedést mutatva 52-ről 57 milliárd forintra nőtt. Idén a társaság a belföldi és exportpiacokon egyaránt jelentős árbevétel-növekedését vár.

(Forrás: Pénzügyminisztérium/MTI, fotó: Vasvári Tamás)