Az idén negyedik alkalommal átadott díjra 5 kategóriában 53 cég 64 pályázatot adott be.

A magyar gazdaság jó irányba halad, ezt támasztja alá, hogy több mint 4,5 millióan dolgoznak ma Magyarországon, a foglalkoztatási ráta meghaladta a 70 százalékot, a munkanélküliségi ráta pedig 3,5 százalék alá csökkent – mondta a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára az Év Felelős Foglalkoztatója 2019 Díj átadásán.

Bodó Sándor az MTI-nek hozzátette, a foglalkoztatás területén elért kiemelkedő eredmények ellenére még van tennivaló, példaként a kisgyermekes anyák, a csökkent munkaképességűek és a pályakezdők foglalkoztatásának segítését említette.

Az államtitkár szerint az év felelős foglalkoztatójának elismerése azért jelentős, mert a vállalatok visszajelzést kapnak az általuk alkalmazott, a vállalati kultúra javítására szolgáló jó gyakorlataikról.

Karakó László, az OFA Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, az elismeréseket az idén negyedik alkalommal adták át. Kiemelte, azok a cégek, amelyek idén már sokadik alkalommal pályáztak, azok bizonyítják, hogy a felelős foglalkoztatás nem csupán egy akció, hanem vállalati értékrend, ami a dolgozók számára megtartó erővel bír.

Közölte, a cégek a pályázataikban a felelős foglalkoztatás eszközeit, a jó gyakorlatokat és egyúttal HR stratégiai irányokat is felvázoltak. Mindezekből kiindulva Karakó László úgy vélte a felelős foglalkoztatás eleme például a munkavállalók folyamatos képzése, a dolgozók munka és magánéletének egyensúlyának biztosítása, a rugalmas foglalkoztatási formák bevezetése és az egészséges munkakörülmények megteremtése.

A rendezvényen elhangzott, hogy idén 5 kategóriában 53 cég, 64 pályázatát bírálta el a szakmai zsűri. A kisvállalkozások kategóriájában a Doktor24 Medicina Kft., a középvállalkozások csoportjában pedig az IMS Connector Systems Kft. vehette át az első helyezettnek járó elismerést. A nagyvállalatoknál külön értékelték a 251-2000 embert és a 2000-nél több munkavállalót foglalkoztató nagyvállalatokat. Előbbiek közül a Linde Gáz Magyarország Zrt., az utóbbiak közül pedig a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. kapta meg kategóriájában az Év Felelős Foglalkoztatója 2019 díjat. A nagyvállalati kategóriákban különdíjat vehetett át a Michelin Hungária Kft. és az IBM Hungary ISSC Kft. A közszféra szervezetei közül az MKK Magyar Követeléskezelő Zrt. kapta meg az első helyezettnek járó elismerést.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Képzési Különdíját a MOL Petrolkémia Zrt., a 45 év feletti dolgozók foglalkoztatásának javításáért járó elismerést, az úgynevezett Restart-Up különdíjat pedig a SZÉPHŐ Székesfehérvári Épületfenntartó és Hőszolgáltató Zrt. vehette át.

(Forrás: MTI/PM)