Zala megyében júliusban volt legalacsonyabb az álláskeresők száma az elmúlt közel három évtizedben.

Tavaly augusztusban 6847-re esett a regisztráltak száma, a következő időszakban is csak havonta átlagosan 6,9-7 ezer álláskereső szerepelt a nyilvántartásban. Idén, július végén 6831 álláskeresőt regisztráltak a megyében, 300-zal kevesebbet, mint egy hónappal korábban. Júniushoz képest 4 százalékkal csökkent a regisztrált álláskeresők száma – közölte a kormányhivatal foglalkoztatási főosztálya.

A megyében 5,3 százalékra mérséklődött az álláskeresők aránya, a  munkanélküliségi ráta a júniusinál 0,3 százalékponttal, az egy évvel korábbinál pedig 0,2 százalékponttal volt alacsonyabb. A nyár második hónapjában 1,5 ezer álláskereső került ki a nyilvántartásból. A kilépők közül 400-an tudtak támogatás nélkül elhelyezkedni, százan pedig a júliusban kezdődő képzéseken vesznek részt. 

Júliusban 1,2 ezer álláskeresőt regisztráltak a megye kirendeltségein, közülük 170-en először szerepelnek a nyilvántartásban. Az álláskeresők 9 százaléka (605 fiatal) pályakezdő. Az év első hét hónapjában 450 pályakezdő került először nyilvántartásba, közülük 190 fiatalt az elmúlt két hónapban regisztráltak. A tavalyi év azonos időszakában 540 pályakezdőt regisztráltak, 220-an június-júliusban jelentkeztek első ízben a kirendeltségeken. 

A munkáltatók 900 új, támogatásnélküli munkahelyet jelentettek be júliusban. Az év első hét hónapjában összesen 7,4 ezer új álláshely volt az elsődleges munkaerőpiacon. Jelentős számban ajánlottak szakképzettséget nem igénylő, egyszerű foglalkozású – részben összeszerelő – munkaköröket, emellett kerestek bolti eladókat, forgácsolókat, hegesztőket, varrókat és lakatosokat. (MTI)