Korlátozzák vagy megtiltják a belépést Lengyelországban, Szlovákiában, Csehországban, Szerbiában és Romániában is. Ausztria és Németország egyelőre Nyugat-Európa felé szigorít.

Lengyelország ideiglenesen visszaállítja a teljes határellenőrzést, nem engednek be külföldieket az országba – jelentette be Mateusz Morawiecki kormányfő a koronavírus-helyzet kezelésére létrehozott válságstáb pénteki tanácskozása után. A csütörtökön bejelentett veszélyhelyzet keretében vasárnaptól foganatosítandó intézkedés egyelőre tíz napra szól, de meghosszabbítható újabb húsz napra, majd szükség esetén további egy hónapra. A nemzetközi repülő- és vonatjáratokat vasárnapra virradóra leállították. A LOT lengyel állami légitársaság vasárnaptól kezdve tíz napra felfüggesztette az összes, Lengyelországról és Magyarországról induló nemzetközi járatát. A LOT Budapestről New Yorkba, Szöulba, London-City repülőtérre, Varsóba és Krakkóba repül, de a szöuli járatokat már korábban felfüggesztették, a New York-i és londoni járatok a napokban álltak volna le. A lengyelországi árubehozatal továbbra is lehetséges lesz.

Ukrajna lezárja határait minden külföldi előtt március 15. és 29. között – jelentette be pénteken Olekszij Danyilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára a testület ülését követően. A két hét leteltével újabb ülést tart a védelmi tanács, és a járvány akkori helyzetétől függően felülvizsgálják a döntést. Ukrajna ezen felül március 17-től két hétre, azaz március végéig teljesen leállítja a légi utasszállítást is. A külföldiek beutazására vonatkozó korlátozás nem vonatkozik a nemzetközi áruszállításra, az továbbra sem áll le.

Külföldi állampolgárok vasárnap éjféltől nem léphetnek be Csehországba, a cseh állampolgárok pedig nem utazhatnak külföldre az új típusú koronavírus terjedése miatt – jelentette be Andrej Babis cseh miniszterelnök a kormány rendkívüli ülése után pénteken Prágában. Kivételt ez alól csak azok az idegen állampolgárok képeznek, akiknek tartós lakhelyük van Csehországban, vagy 90 napnál hosszabb tartózkodásra feljogosító vízummal rendelkeznek. A korlátozások nem érintik a kamionos teherszállítást, illetve a kamionsofőröket, pilótákat és a szolgálatban lévő vasutasokat, valamint egészségügyi dolgozókat.

A szlovák kormány március 15-én reggel 7 órától a közúti határátkelőin – a lengyel határszakaszt kivéve – visszaállította a határellenőrzést. Csak azokat engedik be Szlovákiába, akik szlovák állampolgárok, és akiknek az országban tartózkodási engedélyük van. Minden külföldről érkezőnek 14 napos karanténba kell vonulnia.

Azonnali hatállyal szükségállapotot hirdettek Szerbiában vasárnap az új típusú koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében, az erről szóló döntést a köztársasági elnök, a kormányfő és a házelnök közösen hozta meg. A kormányfő közölte, hogy vasárnap estétől csak a szerbiai állampolgárok, a diplomaták és a tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek léphetnek be az országba.

Korlátozásokat vezet be hétfő estétől a magyar-ukrán közúti határátkelőhelyeken a koronavírus terjedése miatt az ukrán határőrség – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság. Az ukrán hatóságok előreláthatólag magyar idő szerint március 16-án 23 órától április 3-ig ideiglenesen betiltják az Ukrajnába történő belépést a külföldi, valamint a hontalan utasok számára. A rendelkezés nem vonatkozik azokra az utazókra, akiknek állandó vagy ideiglenes tartózkodási joguk van Ukrajna területére, illetve arra, aki ukrán állampolgár házastársa vagy gyermeke. Szintén beléphetnek az országba az Ukrajnában akkreditált külföldi diplomáciai és konzuli képviseletek munkatársai, hivatalos nemzetközi missziók képviselői és családtagjaik. A korlátozás nem érinti az áruszállító tehergépjárművek vezetőit és személyzetét, valamint a légi és vízi járművek legénységét. A meghatározott időszakban az autóbuszok ki- és belépése is szünetel a magyar-ukrán határállomásokon.

Németország lezárja Ausztriával, Franciaországgal és Svájccal közös határát hétfő reggel 8 órától a koronavírus-járvány miatt – jelentette be Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter. Vasárnap arról is döntöttek, hogy a német-dán határt is lezárják. Az áruforgalmat fenntartják, és az ingázó munkavállalóknak is engedélyezik a határátkelést. Senki mást nem engednek át, akinek nincs nagyon nyomós oka az utazásra. A hazatérő német állampolgárok természetesen beléphetnek. Az intézkedés ideiglenes, de visszavonására egyelőre nincs határidő.

Ausztria a beutazási tilalmi listára felvette Nagy-Britanniát, Hollandiát, Oroszországot és Ukrajnát is, és keddtől leállítja az ezekből az országokból érkező légijáratokat. Ezekből az országokból csak azok léphetnek be, akik vállalják a kéthetes karantént, vagy érvényes orvosi igazolást mutatnak be arról, hogy egészségesek. Ausztria korábban a szomszédos Svájcból és Olaszországból érkezők előtt zárta le a határait a koronavírus-járvány miatt.

A román-magyar határ négy átkelőhelyének ideiglenes bezárását jelentette be csütörtök este Marcel Vela román belügyminiszter. A miniszter a magyar-román határon a Battonya-Tornya, Létavértes-Székelyhíd, Méhkerék-Nagyszalonta, és a Nyírábrány-Érmihályfalva határátkelők ideiglenes bezárását jelentette be. A döntést azzal indokolta, hogy az erőforrások hatékonyabb felhasználása érdekében e határátkelők személyzetét a nagy forgalmú határátkelőhöz vezénylik.

(Forrás: MTI, fotó: Komka Péter)