
November 3-ig lehet nevezni a Magyar Marketing Szövetség által 2015-ben alapított, idén másodjára meghirdetett Országos KKV Marketing Díjra.
A Magyar Marketing Szövetség második alkalommal hirdeti meg a 2015-ben megalapított Országos KKV Marketing Díjat – írja a Kreatív Online.
A KKV-marketing gyémántvédjegyekkel az előző év szakmailag legjobb KKV-marketingkampányait, programjait kívánja elismerni, miközben célja a legtöbb gyémántot gyűjtő ügynökségek, illetve megbízó cégek közt megtalálni „Az év marketingpartnere 2016”, illetve „Az év marketingaktív vállalkozása 2016” fődíjasokat.
Nevezni tizenegy kategóriában lehet a 2015. szeptember és 2016. október között megvalósított aktivitásokkal:
– tartalommarketing,
– márkaépítés,
– direkt marketing,
– ügyfél-elégedettségi programok,
– design-kreatív,
– online felületen futó kampányok,
– közösségi médiamegoldások,
– egyéb digitális megoldások,
– kis költségvetésű értékesítési célzatú integrált kampányok,
– esemény alapú aktivációk,
– produkciós és nyomdai gyártások.
Egy szervezet több pályázatot is benyújthat. A nevezési határidő november 3. A pályázatokat marketinges szakemberekből álló zsűri bírálja el.