A koronavírus miatt megnövekedett sürgős egészségügyi beszerzéseket a Közbeszerzési Hatóság soron kívüli ügyintézéssel támogatja.

Hangsúlyozták, a Közbeszerzési Hatóság kiemelt célja, hogy a kormány által elrendelt veszélyhelyzettel összefüggő rendkívüli beszerzéseket mielőbb, a közbeszerzési jogszabályoknak megfelelően lebonyolítsák, ezért soron kívüli szakmai támogatást biztosítanak a felmerülő beszerzési igények megvalósítása során az ajánlatkérőknek.

Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság elnöke elmondta, a sürgős eljárást igénylő kérdések, ügyek száma növekszik, ezért valamennyi szervezeti egységüknek biztosították a kiemelt feladatkezelést.

Eddig jellemzően egészségügyi intézmények részéről merült fel sürgős beszerzési igény, várhatóan ezek száma a következő napokban jelentősen nőni fog.

A közleményben felidézik, hogy kedden rendkívüli sürgősségre alapozva indított hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást egy egészségügyi szervezet gépek, fertőtlenítő szerek, védőeszközök, tesztek beszerzésére.

A Közbeszerzési Hatóság elnöke közleményben tájékoztatta a veszélyhelyzettel kapcsolatos beszerzések megvalósításában közreműködő ajánlatkérőket a szakmai támogatásáról.

(Forrás: MTI)