2017. április 5. szerda, 10:01
kiskereskedelem, boltzár, Tesco
Beleegyeznének a nagyobb kereskedelmi vállalatok a kormány azon elképzelésébe, miszerint a jövőben havonta két szabad hétvége járna a bolti alkalmazottaknak.

Hajlanak az áruházláncok a kompromisszumra: az egyeztetés alatt lévő kiskereskedelmi javaslatcsomagból megvalósulhat a munkavállalóknak havonta járó két szabad hétvégéről szóló elképzelés. Nagyobb esély van erre, mint a vasárnapi bérpótlék 50-ről 100 százalékra emelésére – tudta meg a Magyar Idők iparági forrásokból

A lapnak a Tesco egyik középvezetője azt mondta, már a vasárnapi boltzár eltörlése miatt sem örvendeztek a vállalatok, mivel az addigra jelentőssé vált munkaerőhiányban nehezen vagy egyáltalán nem sikerült újratölteni az állományt.

Emiatt több vállalat döntött úgy, hogy nem nyitja ki valamennyi, korábban vasárnaponként is üzemelő egységét, másutt jellemzően részmunkaidős foglalkoztatottakkal, diákmunkásokkal, illetve a meglévő alkalmazottak túlóráztatásával oldották meg a működést a hét hetedik napján. Kiderült az is, ha a cégek részéről ez csak gazdasági kérdés lenne, a mostaninál több üzlet maradna zárva vasárnaponként, azonban a kereskedők ezt nem merik vállalni a lakosság felé, mivel a boltzár népszerűtlen intézkedésnek bizonyult.

A javaslat szerint a jövőben a jelenleg egy kötelező szabad vasárnap helyett havonta két teljes hétvégét kellene pihenésre biztosítani a kereskedelmi dolgozóknak úgy, hogy már az azt megelőző péntek éjszakára sem osztható be a munkavállaló, aki leghamarabb vasárnap estétől állhatna munkába.


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja