2018. március 3. szombat, 09:31
Alekszej Lihacsov, Vlagyimir Putyin, Roszatom
Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója 2018. február 27-én beszámolt Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a vállalat által tavaly elért eredményekről, illetve a befektetési stratégia megvalósulásáról.

A Kreml által a találkozóról közzétett leirat szerint Vlagyimir Putyin elsőként az orosz atomjégtörő flottáról kérdezte Alekszej Lihacsovot, aki elmondta, hogy 2030-tól mintegy 70 millió tonna áru továbbítását kell biztosítani a dél-kelet-ázsiai piacok irányában az északi Jeges-tengeren át vezető hajózási útvonalon. Ennek érdekében a már épülő, egyenként 60 MW teljesítményű három univerzális atomjégtörőn kívül szükség van még további két közepes teljesítményű univerzális jégtörőre és 2018-19-ben döntést kell hozni egy új generációs jégtörő építéséről is.  A Lider jégtörő lehetővé teszi az orosz északi nyersanyaglelőhelyeknek az orosz bányavállalatok által tervezett ütemben történő kiaknázását. 

A Roszatom beruházásairól szólva Lihacsov elmondta, hogy az elmúlt hat évben azok 20 százalékkal nőttek. A Roszatom saját forrásait fekteti be egyebek közt az új atomerőművek építésébe. A vállalat teljesítette mind otthon, mind pedig külföldön az atomerőmű-építési terveit. Először fordult elő Oroszország legújabb kori történetében, hogy szinte egyszerre kezdődött meg két új blokk fizikai indítása – a Rosztov 4-es blokk, illetve a Leningrád II-es kiépítés 1-es blokkjáé. Utóbbi már a második átadott 3+ generációs blokk, amely megfelel a legkorszerűbb biztonsági követelménynek.

Lényeges, hogy nemcsak ilyen nagy teljesítményű blokkokat építenek, hanem fejlesztés alatt vannak kis és közepes teljesítményű atomerőművi blokkok is. Az első ilyen blokk a Lomonoszov akadémikus nevét viselő úszó atomerőművön áll üzembe idén. Ezek a projektek segítik abban a Roszatomot, hogy megőrizze nemzetközi vezető szerepét. Az erős verseny ellenére a Roszatom külföldön több blokkot épít, mint versenytársai együttvéve.

Ugyanakkor Alekszej Lihacsov beszámolt arról is, hogy a Roszatom érzékeli a konkurencia növekedését és tudatában van, hogy a versenytársak is megszerzik ezeket a technológiákat, ezért teljesen új irányokon dolgoznak a vállalat szakemberei. A Roszatom együttműködik a Kurcsatov Intézettel és az Orosz Tudományos Akadémiával a fúziós energetikai kutatásokban és kidolgozás alatt vannak az olyan kétkomponensű energiatermelő rendszerek, amelyek egy lassú, illetve egy gyorsneutronos atomerőműből állnak.

A Roszatom az egyetlen olyan atomipari cég a világon, amely gyorsneutronos atomerőművek kereskedelmi üzemi tapasztalatával rendelkezik. Szverdlovszk megyében, a Belojarszki Atomerőműben működik két reaktor, a BN-600-as és a BN-800-as gyorsneutronos reaktor. Lihacsov azt is elmondta, hogy Tomszk megyében, Szerverszk városában valósul meg az Áttörés program keretében a BRESZT-300-as gyorsneutronos reaktor és egy kiégett üzemanyag-feldolgozó modul.

Az atomtechnológiák mellett a Roszatom vezető szerepre törekszik más innovációs technológia terén is. Az elkövetkező évtizedben a nagy kapacitású energiatárolók, a szupravezető technológiák  és a nagy teljesítményű lézerek polgári célú alkalmazása áll a kutatások homlokterében. Részt vesz a Roszatom az orosz gazdaság digitalizációjában is.

A Roszatom foglalkozik olyan interdiszciplináris területekkel, mint a kvantum technológiák, a virtuális valóság és a big data, valamint az új ipari technológia – mondta Alekszej Lihacsov a Vlagyimir Putyin elnökkel tartott találkozón.

Az AtomBusiness rovat támogatója: Enersense Magyarország Kft.

Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja