A Microsoft társalapítója szerint a legrosszabb klímaváltozási forgatókönyv elkerülésének egyetlen útja, ha sikerül tiszta energia használatában áttörést elérni.
Az amerikai üzletember 2018 végén nyílt levélben fejtette ki nézeteit az energetikával és az emberiség jövőjével kapcsolatban – írja az Atombiztos blog. Gates biztatónak tartja a nap- és szélenergia költségének csökkentését, ugyanakkor arra is felhívta a fgyelmet, hogy ezek az energiaforrások csupán időszakosan állnak rendelkezésünkre és egyelőre elég valószínűtlen, hogy a közeli jövőben szuper olcsó akkumulátorokat használhassunk az energiatároláshoz arra az időszakra, amikor éppen nem süt a nap, vagy nem fúj a szél. Mint kiemelte, a villamos energia előállítása csak az emisszió 25 százalékáért felelőst, éppen ezért létfontosságú a maradék 75 százalékra is megoldást találni.
Bill Gates szerint az atomenergia ideális megoldás lehet a klímaváltozás kezelésére, ugyanis ez az egyetlen szénmentes tervezhető energiaforrás, amely a nap 24 órájában elérhető, de azt s hozzátette, hogy a világnak többféle megoldáson kell dolgoznia a klímaváltozás megállításához. Emlékeztetett arra, hogy a fejlett atomenergetikában számos ígéretes ötlet létezik, de ahhoz, hogy ezek az Egyesült Államokban megvalósulhassanak, finanszírozási és szabályozási változásokra van szükség.
(Fotó: Time Magazine)