2018. október 28. vasárnap, 21:53
A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) Startup Budapest Programja lett 2018-ban a European Enterprise Promotion Award (#EEPA) nemzeti nyertese, így indulhat az európai fordulóban is.

Az EEPA keretében az Európai Bizottság 2006 óta díjazza azokat a kormányzati és non-profit szervezeteket, amelyek országos, regionális vagy helyi szinten sokat tesznek a vállalkozói szellem és a kis- és középvállalkozások fejlesztéséért. A tagállamok két-két projektet jelölhetnek évente, ezek közül európai zsűri választja ki a rövidlistára kerülőket. A nemzeti díjat a BVK nevében Szalai Piroska vette át Palkovics László innovációs és technológiai minisztertől. A nemzetközi díjakat a november 19-21. között rendezendő Európai KKV Hét keretében adják majd át Grazban.

A BVK Be Smart programja 2016-ban már megkapta ugyanezt a díjat, így már a főváros két legjelentősebb innovatív vállalkozásfejlesztési programja részesülhetett az unió e területen elérhető legrangosabb elismerésében.


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja