Közel 24 ezer kérelmet nyújtottak be eddig a Szülőföldön magyarul támogatási program keretében a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) csíkszeredai székhelyére, ahová naponta kétezer pályázat érkezik – közölte Ady-Kovács-Ferenczi Noémi programkoordinátor.

A programkoordinátor arra kérte a támogatást igénylő szülőket, hogy a kérelmeket minél előbb küldjék el, ne hagyják az utolsó percre – írja a Krónika. Előfordulhat ugyanis, hogy hiányzó iratokat kell csatolni, és fontos, hogy beleférjenek a határidőbe. A támogatási kérelmet legkésőbb március 17-éig lehet benyújtani.

A magyar óvodában és iskolában tanuló diákoknak járó nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatás értéke 22 400 forint (330 lej), a hallgatói támogatás pedig 2800 forint (41 lej). A szükséges űrlapokat le lehet tölteni a program honlapjáról. Az RMPSZ minden megyei szervezetéhez küldött pályázati csomagokat, ezeket a gyerek által látogatott tanintézetben is lehet kérni.