2016. június 20. hétfő, 09:59
Nagy szükség lenne egy második játszóhelyre is – mondja Kováts Adél. A Radnóti Miklós Színház igazgatója a KamaraOnline-nak arról is beszélt, hogy hol tart a maga elé tűzött feladatok végrehajtásával, és miért fontos, ha a vezető néha „labdán ül”.

Több mint 22 éve a Radnóti Színház művésze. Mégis az utolsó négy hónapról kérdezem, mert február 1-től Ön az igazgató. Milyen volt az első napon immár igazgatóként bejönni? Ugyanolyan, mint azt megelőzően?

– Semmiképp nem volt ugyanolyan. Amíg az ember nincsen benne valamiben, addig arról csak elképzelései vannak, bár számomra ismert volt a közeg, ismert az igazgatói iroda. Elődöm, Bálint András színészként a beiktatásom előtt sokat próbált, ezért nagyon sok időt töltöttem itt korábban is, és bele is folytam a munkába. De amikor az ember ténylegesen megkapja a jogot a döntéshozásra, akkor mégis új helyzetbe kerül. A február óta eltelt négy hónap vezetői tanulási folyamat volt. Az ember nem attól válik vezetővé, hogy beül egy íróasztal mögé – tanuljuk egymást a színházigazgatással, és a közvetlen munkatársaim sokat segítenek, hogy még jobbá tehessük a színházat a jövőben. Elsősorban a struktúrát, a működést kell megértenem. A Radnóti Színház eddig is jól működött, vagyis nem az alapjaitól kell felépíteni a házat.

Pedig az talán könnyebb is lenne.

– Arra szövetkeztem azokkal, akikkel megpályáztam a feladatot – hogy az épülethasonlatnál maradjak –, hogy felújítsunk. Nem új csapattal kezdtem az új munkába. Tehát mindannyiunknak meg kell újulnia a cél érdekében. A nagyon jó alapokra fogunk ráhúzni együtt egy, két vagy három „emeletet”. Szeretném, ha modernebbek lennénk. A vezető ízlése, így az enyém is, mindenképp mértékadó a művészvilágban, de a változtatásokat közösen kell végrehajtanunk.

Három fős csapat irányítja a Radnótit. Ön ügyvezető igazgatóként mindenért felel, a munkáját pedig a gazdasági igazgató és a főrendező segíti. Hogyan működik a vezetői modell?

– Valló Péter a főrendező, vele napi szinten megbeszélem a feladatokat, javaslatokat tesz, a végső döntés természetesen az enyém. Komáromi György gazdasági igazgató feladata annyival több, hogy a nagy színházaknál vannak produkciós vezetők, nálunk viszont nincsenek. Ezért ő viszi a színház működtetéséhez szükséges operatív feladatokat is.

A Radnóti viszonylag kis színház, de nagy tervei vannak.

– Viszonylag kicsi? Nagyon kicsi színház vagyunk! Az ország talán legkisebb kőszínháza a miénk, 228 fős nézőtérrel. A nagy tervek igazak, ezek nélkül nem lett volna érdemes belefogni a munkába. Átütő minőségű, csapatban építkező, nézőközpontú modern művészszínház a cél.

Nyilván elkezdte a pályázatában leírtak megvalósítását.

– A jövő évad tervezésével készen vagyunk. Az első három darab szereposztása már most kint lóg a szereposztó táblán.

Hány bemutató lesz a következő évadban?

– Ötöt tervezünk, köztük egy gyermekeknek szóló új előadást Csató Kata rendezésében. Remélem, nagyon izgalmas világot hoz majd be az árnyszínház. Az első bemutató rendezője ifjabb Vidnyánszky Attila lesz – most „Iván, a Rettenet” munkacímmel fut Vecsei Miklós Bulgakov-átirata, a jövőre hozzánk szerződő László Zsolt főszereplésével. A második bemutatót Alföldi Róbert rendezi: Wajdi Mouwad „A futótűz” című darabja görög sorstragédia mélységű családtörténet. A többrétegű darabot különösen aktuálissá teszi a terrorveszély, a menekültválság problematikája.

Ez tökéletesen illeszkedik a Radnóti profiljához: elgondolkodtatni a polgárt és együtt gondolkodni vele.

– A jó színház mindig vonzó. Egy színház akkor veszíti el a vonzását, amikor kihűl benne az a láz, ami miatt érdemes a színésznek színpadra lépnie. Ezt a közönség azonnal észreveszi, bár bent ül a nézőtéren, de nem tudja igazán, hogy miért. A színház élő valóság. A színház magától soha nem tud kimenni a divatból, mindig van érvényessége, de csak akkor, ha önmagát érvényesnek tekinti, és fontosnak tartja, hogy fontos, előrevivő, vagy éppen az előrelépést hátráltató témákról beszéljen.

Ezzel nem azt mondom, hogy nincs létjogosultsága a nagyon szórakoztató, hátradőlős, mindent elfeledtető szórakoztatásnak. Mindig a színvonalon és az ízlésen van a hangsúly. A Radnótinak is van és lesz is olyan előadása, amellyel önfeledtséget adunk a nézőnek. Igaz, lehet, hogy kicsi csavarral, és lehet, hogy az édes kicsit keserű lesz. Nagyon szeretem, ha mindenben több alternatívát nyújtunk és a felszínesség helyett mélyebbre nyúlunk.

A színháznak egy dolga van, az, hogy hasson az emberekre. Hatni akkor tud, ha azokat, akik mögötte állnak, a változtatás, a jobbítás láza fűti. A színház olyan platform, amely lehet nagyon megosztó is. Az emberek az élményeik kapcsán különböző véleményt alkotnak, ezt megfogalmazzák, haza viszik és továbbadják másoknak. A színház erősen formálja a társadalom véleményét, hiszen a nézőtérre beülés eleve egyfajta megismerési és megosztási vágyat feltételez. Egy felelős művészszínháznak az a dolga, hogy a legkülönbözőbb impulzusokat vigye haza a közönség.

Említette az édeset és a keserűt. Bálint Andrástól a váltáskor többek között mézet és ecetet kapott ajándékba. Mi lett a sorsuk?

– Még mindig az öltözői szekrényemben őrzöm, de lehet, hogy elérkezett az idő, és lehozom ebbe az irodába. Tudja, lassan veszem be a várat! Amikor igazgatóként első nap bejöttem, átcserélték a kollégáim a plakátokat az irodám falán, hogy ne legyen ugyanúgy, ahogy Andrisnál volt. Mondták azt is, hogy legyenek új bútorok. Érdekes, de nekem ez egyáltalán nem volt fontos. Persze tudom, megvan annak is a létjogosultsága, hogy az ember nem ül bele az elődje székébe. Miközben óhatatlanul mégis abban ül, feltéve, ha nem akarja fenekestül felforgatni az intézményt, de nekem ez nem áll szándékomban. Látja, a beszélgetésünk alatt egy labdán ülök, ez lehet jelképes is, merthogy nem csak fizikai értelemben tartja egyenesen a gerincet. Egy jó vezető a célt és az irányt soha nem veszítheti el, de nagyon befogadónak, rugalmasnak, nyitottnak kell lennie, és egyáltalán nem árt, ha „labdán ül”.

Az egyik cél, hogy több női alkotót, írót-rendezőt vonjon be a munkába. Ennyire rossz a női alkotók helyzete Magyarországon?

– Szerintem közösen kell a nők helyzetén javítanunk. Általában a szerepek kiosztásánál vesszük észre, hogy mennyivel több feladat jut a fiúknak, mint a lányoknak. Ugyanígy kevesebb az írónő és a rendezőnő. A lényeg a változtatási szándék. Már említettem Csató Kata rendezőt. Örülök, hogy vele dolgozunk majd, de ezzel nem pipáljuk ki a női vonalat a következő évadra. Tervezünk – talán már novemberi indulással – egy felolvasó színházi sorozatot női témakörökben, illetve női alkotók műveiből. Elsőként a magyar-lengyel szolidaritás éve kapcsán a lengyel fonalat vesszük fel, Lengyelországban ugyanis nagyon sok remek írónő van.

Így kötik össze a kapcsolatot a Lengyel Intézettel?

– Ez a kapcsolatunk már él, és majd a színházak éjszakáján ráerősítünk. A Lengyel Intézet munkatársai nagyon nyitottak és nagyon pozitívan fogadják az ötleteket. Mindig kifejezetten jó élmény az intézet vezetőjével, Katarzyna Sitkóval találkozni.

Hogyan áll a kapcsolatfelvétel a Capa Központtal?

– A terveim között valóban szerepel ez is. Egyik színészünk, Gazsó György már tartott tárlatvezetést a sajtófotó kiállításon, vagyis az alapokat már leraktuk. Folyamatosan keresünk egy második játszóhelyet: a volt Tivoli Színház terme mint befogadóhelyszín, esetleg megoldás lehetne.

Szobaszínház gondolatát is felvetette.

– Maradjunk annyiban, hogy nem csak egy szobaszínház jönne jól, vagy legalábbis az legyen nagyon nagy szoba! Az új játszóhely megteremtésének természetesen anyagi vonzatai vannak. Ha lenne több helyünk, nagyon szívesen fogadnánk be független produkciókat. Egyre több ilyen kezdeményezést látok, aminek sok oka van. A kőszínházak telítettek, a fiatalok sokkal mozgékonyabbak és nem mellesleg: túlképzés van minden területen.

Ön szerint nem szerencsés, hogy sok helyen, tanodákban képeznek színészeket?

– Magyarország nem bír el ennyi végzőst a pályánkon. Szerencsére a fiatalok leleményesek, és kreatív erők fognak össze, hogy mindenkinek jusson feladat. Viszont nincs elég játszóhely. A Jurányi Inkubátorház például a műhelymunkára jött létre, de már ott is folyamatosan tartanak előadásokat . Pici, pár szereplős társulatok kiváló produkcióinak mi is szívesen adnánk lehetőséget.

Megalakult már a 1215 fős konzultációs csoport, a Radnóti Asztaltársaság?

– Egyelőre nem, az első négy hónapban ezzel nem volt időm foglalkozni, volt bőven más feladat. A Radnótinak eddig is volt egy értelmiségi holdudvara, ennek ezután is így kell lennie. Egy művészeti intézmény körül kell lennie olyan bázisnak, amelynek tagjai szeretik, támogatják az intézményt, véleményt mondanak róla, olyan pozitív energiákat és másfajta tudást hoznak, amelyekkel a színház is gazdagodhat.

Az anyagiak kérdését nem kerülhetjük meg. Mire kellene most a legtöbb pénz?

– Nem tartanánk ott, ahol, ha nem szuper gazdasági igazgatók dolgoztak volna itt eddig is. Az elmúlt 30 évben felújítottuk az öltözőket, az előcsarnokot, lett egy próbatermünk, a nézőtérre új székek kerültek (bár szerintem kicsit közel vannak egymáshoz), a ház jó állapotban van. Ettől függetlenül minden évben szükséges a megújulás, a csinosítás. A legtöbb pénzt, mondom ismét, az új játszóhely kialakítására kellene előteremteni. Fiatalodni szeretnénk: jöjjenek a fiatal alkotók, színészek, azt akarjuk, hogy több helyük, feladatuk legyen a főiskolásoknak is.

Magvető-esttel ért véget június 10-én az évad. Milyen lesz a nyár?

– Dolgos, munkás lesz, a megújulás jegyében fognak telni a nyári hónapok is. Kemény munka vár ránk, de jut majd idő pihenésre is, remélem, hogy nekem is. Rám fér, mert február óta egyetlen délutánom sem volt, amikor lazíthattam volna.

Nagyon nagy idézőjelbe téve kérdezem: hiányzott ez Önnek?

– Úgy látszik, hiányzott. Eldöntöttem, hogy nekivágok és megvalósítom az álmomat.

Boldog az új feladattal?

– Nagyon rossz lenne, ha már most boldog lennék. Boldogság? Ha úgy érzem, hogy mindent megtettem és annak az eredménye az, hogy jók a visszajelzések, örömet tudok adni másoknak, a családomnak és nem utolsó sorban magamnak, akkor rendben vagyok. Mondhatom azt is, hogy boldog vagyok.

A mostani helyzetet egy hatalmas komódhoz tudom hasonlítani: túl sok fiók van kihúzva. Az egyiket visszatolom, de azonnal ki kell húznom egy másikat, aztán egy újabbat. Színésznőként minden előadás után visszatoltam egy fiókot, lezártam azt az estét. De most sokkal több a nyitott kérdés, sok minden van nyitva – ennek a kezelését még szoknom, tanulnom kell. Szóval úgy készülök a nyárra, hogy sikeresen véget ért az évad, kész az újnak a terve, és már az azt követőn is gondolkodom, dolgozom. Ezért pillanatnyilag csak az lehet a boldogság, ha azt látom, hogy jó az irány. És az irány szerintem nagyon jó.

Szerdahelyi Csaba

A vezető fotón Kováts Adél az évadzáró ülésen.
A harmadik kis képen Tennessee Williams Vágyvillamos című előadásában Blanche szerepében (Fotó: Koncz Zsuzsa).

A Vállalkozás rovat támogatója: STARJOBS Magyarország Kft.

Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja