2016. december 2. péntek, 09:31
biomassza, ipar, vállalkozás, Komló, innováció
Biológiailag lebomló műanyagok ipari felhasználhatóságát célzó kutatás-fejlesztési projektet indított a komlói Rák Antenna Gyártó Kft. vezette konzorcium. A mintegy 780 millió forintba kerülő projektet 60 százalékban uniós forrásból finanszírozza a társaság.

Az 1968-ban alapított, mintegy 130 embert foglalkoztató, műanyag alkatrészek fröccsöntésével, festésével és lakkozásával foglalkozó magyar tulajdonú cég ügyvezetője, Rajnai Norbert kifejtette: a vállalat konzorciumi partnerével, a debreceni Plastic-Form Kft.-vel az ipari felhasználási és minőségi követelményeknek megfelelő biológiailag lebomló - úgynevezett PLA-alapú - műanyagok feldolgozásához fejleszt ki technológiát.

Ismertetése szerint a kukoricából előállított PLA (politejsav) alapú műanyagok sajátossága, hogy ipari komposztálóban - 80 százalékos páratartalom mellett, 45-60 fokos hőmérsékleten, biokultúra hozzáadásával - egy hónap alatt teljesen lebomlanak. Jellemző felhasználási területei a csomagolóanyagok, illetve a rövidebb élettartamú használati tárgyak, például műanyag evőeszközök, tálcák - sorolta.

Rajnai Norbert kiemelte: a nemzetközi újdonságot jelentő kutatások e műanyagok habosíthatóságának, szálerősítésének, hőtűrésének, éghetőség-csökkentésének, illetve ütésállóság-javításának fejlesztését célozzák, de speciális fröccsöntő szerszámok előállítását is tervezik. Az ügyvezető szerint a biológiailag lebomló PLA-fröccsöntési gyártástechnológia jelentősen hozzájárulhat a környezeti terhelés, köztük az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez.

Úgy vélte, fejlesztéseiket többek között a szépség-, és az autóipar alkalmazhatja majd. A PLA-műanyagok kristályosodási képességének javítása elősegítheti a gyors és hatékony fröccsöntést, gyorsabb ciklusidőt, gazdaságosabb termelést eredményez. A Magyar Suzuki Zrt. beszállítójaként is működő Rák Antenna Gyártó Kft. - az ügyvezető tájékoztatása szerint - 2014-ben egymilliárd 231 millió, tavaly pedig több mint 1,1 milliárd forintos árbevételt ért el. A cég nettó eredménye tavalyelőtt 23 millió, 2015-ben 79 millió forint volt. (MTI)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja