2018. november 8. csütörtök, 12:50
Magyarország innovatív vállalkozásai mutatkoztak be Sanghajban, a Kínai Nemzetközi Import Expó (CIIE) záró szakmai napján csütörtökön.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kiemelte: a magyar kreatív ipari megoldások Kína számára is vonzóak. A hazai gazdaságban jelenleg betöltött 5 százalékos GDP részesedés megduplázása a cél, amelynek elérésében kínai együttműködésekre is számít Magyarország.

A miniszter elmondta, több kreatív innovációs exportlehetőségről is tárgyalt a magyar delegáció Sanghajban. Palkovics László a kreatív tudás mellett kiemelte a járműipart és az energetikát, mint olyan területeket, amelyeken lehetőséget lát a Kínába irányuló kivitel erősítésében.

A kormány célja, hogy a globális értékláncok magasabb hozzáadott értékű tevékenységeit telepítse le hazánkban, ebben 2010 óta már komoly sikereket ért el Magyarország. A további előrelépést szolgálja az egyetemközpontú innovációs ökoszisztéma kialakítása Science Parkok létesítésével, vagy az olyan, Kínából nézve is vonzó világszínvonalú infrastruktúrák és szolgáltatások, mint amilyeneket a szegedi lézerközpont vagy a zalaegerszegi járműipari tesztpálya kínál. A magyar-kínai együttműködések bővítésére az élelmiszer-, egészség- és építőipar mellett rendkívüli lehetőségek nyílhatnak meg a kreatív ipari megoldások terén is.

Palkovics László nyitó előadásában kiemelte, Magyarország a kínai beruházások első számú célországa Közép-Kelet-Európában. 2000 óta több mint 2 milliárd euró kínai működőtőke érkezett Magyarországra, a beáramlás egy főre eső mértéke négyszerese a cseh, és nyolcszorosa a lengyel szintnek.

A magyar delegáció kínai látogatása során kilenc kiemelt együttműködési megállapodást kötött kínai partnerekkel, több mint 40 tárgyalást bonyolított le egyebek mellett a turizmus és az élelmiszeripar területén - tette hozzá a miniszter.

Az expó záró szakmai napja a magyar innovációkról szólt, az Innovációs Nap programja a miniszteri előadás után a közlekedés, mobilitás jövőképéről, a fenntarthatósági törekvésekről és az egyetemek kutatás-fejlesztésben betöltött, növekvő szerepéről szóló kerekasztal-beszélgetésekkel folytatódott magyar és kínai szakemberek részvételével. A hazai cégek között állami tulajdonú szereplők, az ÉMI, a HungaroControl és a Zala Zone, valamint más innovatív magyar vállalkozások (AImotive, Ivanka, Norma Instruments, Platio) is bemutatkoztak a nemzetközi közönségnek.

Az expó magyar pavilonját naponta ötezren látogatják, minden előadás teltházas.

Palkovics László Orbán Viktor miniszterelnök kíséretében utazott Kínába, hogy részt vegyen az első Kínai Nemzetközi Import Expón. A sanghaji expóra látogató magyar kormányzati delegáció tagja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Nagy István agrárminiszter is.

(Forrás: MTI, ITM)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja