Mi történik, ha megbetegszik a munkavállaló? Milyen határidőn belül kell jeleznie a munkáltatónak a keresőképtelenség – azaz a betegség – tényét, valamint azt, ha meggyógyult?

A betegség bejelentésének pontos határidejét nem szabályozza pontosan jogszabály; nem is lehetne általános szabályt alkotni ilyen helyzetre, hiszen esetről esetre változhat a keresőképtelenség kiváltó oka. Váratlan baleset esetén, amely kórházi kezeléssel vagy eszméletvesztéssel jár, nem várható el a munkavállalótól, hogy haladéktalanul, vagy akár aznap értesítse munkáltatóját. (Ilyen esetben jellemzően a hozzátartozó tesz bejelentést.) Ugyanakkor egyszerűbb betegségek, mint influenza vagy náthás megbetegedés esetén nem feltétlenül akadályozza semmi a munkavállalót, hogy a megbetegedés fellépésekor azonnal jelezze azt munkáltatójánál.

A munkahely értesítésekor konkrét jogszabályi rendelkezés hiányában a munkajogi alapelveket kell szem előtt tartani. A jóhiszeműség és kölcsönös együttműködés elvéből fakadó tájékoztatási kötelezettség az esetek egyediségétől függetlenül követeli meg a munkavállalótól, hogy a lehető leghamarabb értesítse munkáltatóját arról, hogy nem tud munkába állni.

Ez vonatkozik arra az esetre is, amikor a munkavállaló meggyógyul, és orvosa újra keresőképesnek nyilvánítja, ilyenkor köteles haladéktalanul újra munkába állni.

Egy, a Kúria által a közelmúltban vizsgált ügyben (Mfv.I.10.042/2017.) egy munkavállalót táppénzes állomány után újra keresőképes státuszba helyezte háziorvosa, azonban a dolgozó erről csak az esetet követő két hét múltán tájékoztatta munkáltatóját és ez idő alatt a munkát sem vette fel. Az orvosi igazolás késedelmes leadásakor a munkáltató úgy ítélte meg, hogy munkavállalója igazolatlanul volt távol munkahelyétől ebben a két hétben, így azonnali hatállyal felmondta munkaviszonyt. Az ügy érdekessége, hogy utóbb a munkavállalót az illetékes kormányhivatal visszamenőlegesen keresőképtelenné nyilvánította a kérdéses napok tekintetében.

A Kúria döntésében megerősítette a munkáltató felmondásának jogszerűségét, miszerint a tájékoztatási kötelezettség hosszabb, két hét időtartamban történő elmulasztása önmagában olyan súlyú kötelezettségszegés, amely megalapozza az azonnali hatályú felmondást. Ez független attól, hogy utóbb a másik kötelezettségszegés (a munkahelyen történő megjelenés elmulasztása) az azonnali hatályú felmondás közlését követően orvoslást nyert, a munkavállaló távolmaradása – a keresőképtelenség utólagos megállapításával – igazolttá vált. 

Az esetből jól látható, hogy a munkajogi alapelvek széles körben alkalmazandók közvetlenül is a gyakorlatban, azok megszegésére akár felmondási indok is alapítható.