Home Innováció Londonban és Berlinben a magyar startupok

Londonban és Berlinben a magyar startupok

0
Londonban és Berlinben a magyar startupok

Hat hazai várost követően az Enterprise Hungary Nonprofit Kft. a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő támogatásával Londonban és Berlinben rendezi meg a Startup Campus Roadshow utolsó két állomását.

Az események elsődleges célja a német, az angol és a hazai startup közösség kapcsolatának szorosabbra fűzése.

„A Startup Campus Roadshow idén átlépi az ország határokat. Londonban és Berlinben mutatkozhatnak be a legjobb magyar startup vállalkozások. A rendezvénnyel további célunk, hogy kialakítsuk azt az együttműködést Budapest, London és Berlin között, melynek keretében a magyar innovatív vállalkozások minél előbb visszaigazolást kaphatnak a termékükről, ötletükről és arról, hogy hogyan léphetnek nemzetközi piacra” – mondta el Kovács Zsolt, az Enterprise Hungary ügyvezetője.

A Techstars London vezetője, Max Kelly előtt bizonyíthat Londonban például a Zoi elnevezésű intelligens, városi kihívásokra tervezett kerékpáros projekt is, mely GPS nyomkövetővel ellátott rendszerének segítségével, lopás esetén azonnali riasztást küld a kerékpár gazdájának.  A brit fővárosban bemutatkozik két olyan magyar csapat is, amely részt vett a Startup Campus London inkubációs programban.

Berlinben kap lehetőséget az online csapatépítő applikációt fejlesztő Battlejungle. A zsűriben ott lesz többek között Tanja Kufner, a Startupbootcamp ügyvezető igazgatóját, Niclas Rohrwacher, a Factory alapítóját, Tóth Andy, a Plug and Play és Startup Autobahn Accelerator befeketetési igazgatója, valamint Kisgergely Kornél, a Hiventures vezérigazgatóját

A londoni, illetve berlini Magyar Nagykövetség együttműködésében megvalósuló rendezvényeken a szervezők mindkét városban networking estet szerveznek. Az eseményen lehetőség nyílik kapcsolatépítésre; a résztvevők a helyszínen személyesen is konzultálhatnak startup inkubátorok vezetőivel, a Hiventures befektetési menedzsereivel, valamint a Magyar Nemzeti Kereskedőház és a helyi startup ökoszisztéma képviselőivel.

Partnerek: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, Hiventures, Magyar Nemzeti Kereskedőház, Startupnbootcamp, Berlin Partner, Factory, Plug and Play, Magyarország Berlini Nagykövetsége, Magyarország Londoni Nagykövetsége, IBB Bet, Techstars London, BetterPoints Limited, Acclaria UK.

Helyszínek  és időpontok

London, 2017. június 16. (péntek), 16:00-20:00 – Rainmaking Loft
Nézői regisztráció: https://www.eventbrite.com/e/startup-campus-london-2017-tickets-34652959936

Berlin, 2017. június 19. (hétfő), 14:00-19:00 – Magyar Nagykövetség
Nézői regisztráció: https://www.eventbrite.com/e/startup-campus-berlin-2017-tickets-34139849208