A kormány kiemelt ágazatként kezeli a logisztikát, amely jelentős növekedési potenciállal, a versenyképességhez hozzájáruló előnyökkel rendelkezik – mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára a HG Media logisztikával foglalkozó konferenciáján.

Az NGM államtitkára kiemelte: a logisztikai szolgáltatók nettó árbevétele a nemzetgazdaság nettó árbevételének mintegy 5 százalékát teszi ki, az országban 40 ezer logisztikához köthető vállalkozás működik, amelyek 259 ezer főt foglalkoztatnak, a szektor 6,3 százalékban járul hozzá a GDP-hez. Az országok logisztikai teljesítményét mutató nemzetközi index szerint Magyarország 2012-ben a 40., 2014-ben a 33., 2016-ban a 31. helyen szerepelt, a magyar logisztikai szektor fejlődése több mutatóban is látható, egyedül a nyomonkövethetőség marad el a kívánttól – mondta Lepsényi István. 

Hozzátette, hogy a logisztikai teljesítményt mutató index alapján a környező országok között Ausztria áll az első helyen, Csehország és Lengyelország után Magyarország a negyedik helyen szerepel, az Európai Unióban azonban az első 15 helyen nincs V4 ország. Lepsényi István felhívta a figyelmet arra, hogy a V4 országok között óriási verseny folyik a logisztikai központ szerepért, és ebben Magyarország az élen szeretne végezni. 

A versenyképesség növelése érdekében folyik a logisztikai stratégia felülvizsgálata együttműködve a szakmai szervezetekkel. A hamarosan megjelentő, felülvizsgált stratégiában fontos helyen szerepel a képzés, a kutatás-fejlesztés, a kis- és középvállalkozások fejlesztése, a beszállítói láncba kapcsolódás – ismertette Lepsényi István.

Az NGM államtitkár kitért arra, hogy az ipar digitális átalakulása a logisztikát is érinti, itt is a növekedés feltételeit biztosítja, például a raktározási költséget 20-50 százalékkal lehet csökkenteni. Az ipari digitalizáció terjesztésére az idén Magyarországon 5 mintagyárat alakítanak ki, ahol az ipar 4.0 tipikus megoldásait mutatják be, köztük a logisztikait is – mondta az államtitkár.

A konferencián Lepsényi István beszélt arról is, hogy közvetlenül a logisztikához köthetően két pályázati lehetőség adott a vállalkozásoknak, az egyik a logisztikai szolgáltató központok fejlesztése, a másik a logisztikai szolgáltatások igénybevétele. A két pályázat kerete mintegy 11 milliárd forint, ehhez még az ipari-logisztikai parkok lehetőségeit is figyelembe véve  mintegy 24 milliárd forint áll rendelkezésre a logisztikával összekapcsolható fejlesztésekre. 

Az államtitkár szerint az iparfejlesztésben, köztük a logisztikában is szemléletváltásra van szükség, Magyarország versenyképessége nem az olcsó munkaerőben van, hanem a korszerű megoldások alkalmazásában, a hatékonyság, a termelékenység, a rugalmasság középpontba helyezésében. (MTI)