A csalók kihasználják a kiskapukat, ezért a szabályok igyekeznek egyre sűrűbb hálót szőni, a hatóságok igyekeznek egyre szigorúbban ellenőrizni, hogy ne lehessen elkerülni az adót, de ebbe a hálóba aztán azok is belegabalyodnak, akiknek eszük ágában sincs csalni – írja Keményfy István, a Mazars szenior adómenedzsere.
Az Európai Unió hozzáadottérték-adója egységes. A tagállamokban érvényesülő szabályok – elvileg – összhangban vannak egymással. A gyakorlat – a NAV által követett gyakorlat – azonban azt mutatja, hogy bosszantó disszonanciák is vegyülnek ebbe az „összhangba” – írja friss bejegyzésében Keményfy István, a Mazars szenior adómenedzsere.
A határon átnyúló – fiktív – ügyletek segítségével elkövetett tömeges csalások fényében érthető ugyan az adóhatóság részéről megfigyelhető szigorú hozzáállás, de ez nem lehet ok arra, hogy figyelmen kívül hagyják, hogy a magyar áfa szabályainak szervesen illeszkednie kell más tagállamok hozzáadottérték-adó rendszeréhez, és a határon átnyúló ügyletek értelmezése során ezeket a szabályokat nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Egy egyszerűnek látszó – országhatárokon átnyúló – ügylettel kapcsolatban csak két évig tartó jogorvoslati eljárást „végig küzdve”, a Kúria előtt sikerült érvényt szerezni a helyes törvényértelmezésnek. Egy magyarországi székhelyű vállalkozás („A”) hosszú távú együttműködés keretében, előre egyeztetett időpontokban rendszeresen szállított árut „B”-nek, egy „b” tagállamban letelepedett, ott adóalanyként bejegyzett vállalkozásnak. A kiszállított terméken „A” megrendelésére és költségére „S”, egy ugyancsak „b” tagállamban letelepedett, és ott adóalanyként bejegyzett vállalkozás egyszerű, felületkezelési műveletet végzett. Az árut „A” fuvaroztatta „S” „b” országbeli telephelyére, onnan pedig „B”, a vevő vitte el azt a befejező művelet elvégzését követően.
A NAV szerint „A” az áru kiszállításakor nem az Áfa tv. 89. §-a szerinti Közösségen belüli termékértékesítést végzett, hanem a 12. § (1) bekezdése szerinti, ún. határon át történő készletmozgatást. Tekintettel pedig arra, hogy a felületkezelési munka elvégzése után a termék nem került vissza Magyarországra, a 12. § (2) f) pontja szerinti adómentesség nem alkalmazható. Mivel pedig az adómentesség feltétele nem áll fönn, a határon át történő készletmozgatás után meg kell fizetni a magyar áfát. A NAV az áfa fizetési kötelezettséget azzal is alátámasztani vélte, hogy „A”-nak be kellett volna jelentkeznie „b” tagállamban, és csak akkor lehetett volna a határon átnyúló készletmozgatás adómentes!
A NAV megállapításai alapvetően félreértették az Áfa tv. és az EU Direktíva vonatkozó rendelkezéseit. Mi több, figyelmen kívül hagyták a NAV központi hivatala – más ügyben, de a kritikus 12. § értelmezésére vonatkozóan kiadott – iránymutatását. Sőt, anélkül vontak le következtetéseket arra vonatkozóan, hogyan kell alkalmazni az ügyletre „b” ország szabályait, hogy erről „b” ország hatóságainak álláspontját figyelembe vették volna.
A NAV központi hivatala és az NGM is egyértelműen azon az elvi állásponton van, hogy az Áfa tv. 12. § (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az csak amolyan kiegészítő adóztatási jogcímnek tekintendő. Csak akkor minősül önálló adóztatási jogcímnek, ha a határon át történő termékmozgatás más jogcímen – például Közösségen belüli értékesítésként – nem esik adókötelezettség alá. A szóban forgó esetben éppen erről van szó. A termék csakis azért lépi át a határt, és szállítják „b” országba, mert már eladták „B”-nek. Ezen az a tény, hogy még kell a terméken egy befejező műveletet végezni, és úgymond a tulajdonjog még nem szállt át „B”-re, nem változtat, hiszen az áfa kötelezettség nem a tulajdonjog átszállásához, hanem a tulajdonosként való rendelkezési jog átszállásához kötődik. Márpedig „B”-nek már semmilyen jóváhagyásra nem volt szüksége, hogy „S” telephelyéről elvigye a neki küldött árut. Ennek megfelelően „b” ország hatóságai – nyilvános állásfoglalásban is megerősítve – úgy foglaltak állást, hogy az ilyen ügyleteket (tehát amikor egy „b” országbeli szolgáltató csak valamilyen kiegészítő jellegű műveletet végez egy „b” országbeli vevőnek beküldött terméken) a vevő „b” országban végzett Közösségen belüli beszerzésének kell tekinteni. Következésképpen az eladó nem végez „b” országban teljesített termékértékesítést, és ezen a jogcímen nem is jelentkezhet be adóalanyként „b”-ben. A NAV megállapításai ezeket a szempontokat teljesen figyelmen kívül hagyták.
Ha a Kúria nem adott volna helyt a felülvizsgálati kérelemnek, az a paradox helyzet állt volna elő, hogy egy határon átnyúló termékértékesítés teljesítési helye magyar szemszögből „b” tagállam, „b” tagállam szemszögéből viszont Magyarország. Ennek következtében egy olyan értékesítés, ami „b” tagállamban Közösségen belüli beszerzés, magyar szempontból nem minősül Közösségen belüli értékesítésnek. Mi több, „A” abba a képtelen helyzetbe kerül, hogy a magyar adóhatóság megtagadja tőle az adómentesség lehetőségét, mondván, hogy nem jelentkezett be adóalanyként „b”-ben, miközben erre „b” tagállamban nincs is törvényes lehetősége!
Megint csak a szokásos jelenséggel állunk szemben: a csalók kihasználják a kiskapukat, ezért a szabályok igyekeznek egyre sűrűbb hálót szőni, a hatóságok igyekeznek egyre szigorúbban ellenőrizni, hogy ne lehessen elkerülni az adót, de ebbe a hálóba aztán azok is belegabalyodnak, akiknek eszük ágában nincs csalni…
