Budapest Nő címmel rendezett konferenciát Startup Budapest Tavasz rendezvénysorozatának keretében a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) 2018. március 6-án a Bálnában.

Dr. Bagdy Gábor, Budapest főpolgármester-helyettese megnyitó beszédében hangsúlyozta a nők meghatározó szerepét a főváros gazdasági növekedésében és az innováció területén.

2017-ben először emelkedett 2 millió fölé a női foglalkoztatottak száma éves átlagban hazánkban. A nők munkája az üzleti innováció terén komolyan hozzájárul a főváros versenyképességének növeléséhez. A BVK törekszik a legjobb fővárosi startupok jógyakorlatait minél szélesebb körben bemutatni – mondta Szalai Piroska, a BVK kuratóriumi elnöke.

Pomázi Gyula, az NGM helyettes államtitkára a következő 3-7 évre vonatkozóan célként jelölte meg az innováció térnyerését az üzleti modellekben, a kkv-k megerősítését, és a magyar vállalkozások helyének biztosítását a nemzetközi értékláncokban.

Dunai Mónika, az Országgyűlés Kulturális bizottsága Női méltóságért albizottságának elnöke elmondta, hogy az elmúlt 3 évben hazánkban csökkent a legnagyobb mértékben a bérkülönbség a férfiak és a nők között. 2012 óta a bérkülönbség 20,1 százalékról 14 százalékra mérséklődött, ami már az uniós átlagnál jóval alacsonyabb.

Díjazottak

A rendezvényen átadták a BVK 7. Be Smart versenyének Női startupper különdíjait is.

Női Startupper különdíjas:

  • Harsányi Eszter – MagikMe
  • Volom Anna Sára – Photon
  • Zajácz Emma – Ykon

Emléklapot kaptak:

  • Dudás Ágnes – Let’s Play – v
  • Tamás Kinga – Phonic Chat
  • Bajzik Éva – Fontanus IT

Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja