2018. február 14. szerda, 13:01
vállalkozás, kkv, árbevétel
Több mint tíz százalékkal növelte nettó árbevételét 2017-ben az ereszcsatorna-rendszereket gyártó györkönyi Zambelli Colorferr Kft. A társaság a 2016-os 3,97 milliárd forint után tavaly 4,5 milliárd forint árbevételt ért el.

A Zambelli Colorferr Kft. 2016-ban termékeinek mintegy 80 százalékát külföldön, elsősorban Német- és Csehországban, illetve Ausztriában értékesítette. Tavaly növelte eladásait, mintegy 20 százalékkal a belföldi, tíz százalékkal az export piacon - mondta el Vas Róbert, a cég kereskedelmi igazgatója. A cég az idén a tavalyihoz hasonló, mintegy tíz százalékos árbevétel-növekedést tervez.

Az 1994-ben alapított vállalkozás, amely 2010-ben került az Európa-szerte hat telephelyen 20 ezer négyzetméternyi gyártó- és raktárkapacitással rendelkező német Zambelli-csoport száz százalékos tulajdonába, öt év alatt csaknem megkétszerezte árbevételét, amely 2012-ben 2,58 milliárd forint volt, 2015-ben pedig 3,5 milliárd forint. A nyilvános elérhető cégadatok szerint a társaság adózott eredménye 2016-ban 179,25 millió forint volt, 2015-ben pedig 50,53 millió forint.

A társaság jelenleg egy kétezer négyzetméteres raktárat épít, folyamatosan vesz át új termékeket az anyavállalattól, és saját termékeket - például a tavaly kifejlesztett automata vízgyűjtőt, lefolyóbilincs-készletet - is gyárt, termékeit elsősorban családi házaknál használják fel. A györkönyi üzem létszáma folyamatosan nő, a 2016-ban 115, 2017-ben 135 dolgozót alkalmaztak, jelenleg 142-en dolgoznak a cégnél. (MTI)

Képünk illusztráció

A Vállalkozás rovat támogatója: STARJOBS Magyarország Kft.

Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja