2019. április 9. kedd, 07:28
A magyar gazdaságnak szüksége van a jól képzett pénzügyi szakemberekre, ezért a felsőoktatásban is külön hangsúlyt kell fektetni az új pénzügyi megoldások oktatására, gyakorlati megismerésére.

Varga Mihály pénzügyminiszter a Budapesti Gazdasági Egyetem Fintelligence Pénzügyi Kultúra Központjának átadó ünnepségén hangsúlyozta: ezt felismerve döntött a kormány a pénzügyi oktatás általánossá tételéről a közoktatásban, amelynek egyik eszköze a Fintelligence Pénzügyi Edukációs Hálózat, ahol élményalapú ismeretátadással vezetik be a hallgatókat a témába.

A tárcavezető felhívta a figyelmet, hogy a pénzügyi digitalizáció és innováció ma már a mindennapok része és megváltoztatja a pénzügyi szektor működését is. A kormánynak azonban mérlegelni kell az új technológiákban rejlő veszélyeket is, ezért meg kell találni az egyensúlyt a pénzügyi innováció, a fogyasztóvédelem és a pénzügyi stabilitás között.

A magyar emberek pénzügyi tudatosságának fejlesztése fontos gazdasági és társadalmi érdek a kormány számára, mert jelentős hatással bír az emberek jólétére, így a fogyasztásra, a megtakarításokra, és ezeken keresztül a gazdasági növekedésre is. A pénzügyi kultúra szintjének emelése emellett érdeke a pénzügyi szolgáltatóknak is. Ezért dolgozta ki a kormány a lakosság pénzügyi jártasságát erősítő Nemzeti Pénzügyi Tudatosság Fejlesztési Stratégiát. Az elkészült program hét évet ölel fel 2017-től 2023-ig, és kétéves cselekvési tervekre bontja annak gyakorlati megvalósítását. Mint a tárcavezető mondta: azt kell elérni, hogy minden korosztályhoz eljusson a pénzügyi tudatosság fejlesztése, de a munka során kiemelt figyelmet kell fordítani a fiatal korosztály gyakorlati pénzügyi ismeretekkel való felvértezésére.

Varga Mihály a Fintelligence oktatási hálózatról szólva elmondta: a központ elkötelezett szakértői azt a feladatot vállalták, hogy a pénzügyi területen megjelenő új kutatási eredményeket, innovatív technológiákat és modern fizetési rendszereket megismertetik a gazdálkodó szervezetekkel, az emberekkel és segítik a szakmai oktatást is. A kormány célja pedig az, hogy a hálózatot országossá tegye, és minden régióban létesüljön egy ilyen edukációs központ.

(Forrás: Pénzügyminisztérium)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja