Jövőre összesen 1,5 milliárd forintos pályázati keret áll rendelkezésre azoknak a magánszemélyeknek vagy közösségeknek, akik a saját tulajdonukban lévő népi építészeti műemlékeket szeretnék felújítani.

Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára a Megújuló kulturális örökség 2014-2020 című konferencián megtartott előadásában elmondta, hogy a kétmilliárd forint keretösszegű Népi építészeti program idei első körös pályázati felhívásában 300 millió forint állt rendelkezésre erre a célra.

Ebből több mint negyven benyújtott pályázatot tudtak támogatni költségvetési forrásból, ami negyven, népi építészeti örökséghez tartozó felújított ingatlant jelent. Az első körös felhívásban elnyert támogatások az épületek rekonstrukciós költségeinek felét fedezik, a pályázók a kiírás szerint legkevesebb kétmillió, legfeljebb 20 millió forintot kaphattak.

A második körös pályázati felhívásban 2018-ban már 1,5 milliárd forint áll rendelkezésre a büdzsében, a remények szerint ebből az összegből akár több mint száz népi építészeti örökséghez tartozó ingatlan felújításához tudnak segítséget nyújtani - hangsúlyozta a helyettes államtitkár. Emlékeztetett, hogy a magánszemélyek és a közösségek eddig nem tudtak támogatást nyerni az államháztartás különböző alrendszereiből a veszélyeztetett műemlék ingatlanjaik felújítására, ez pedig hátrányos megkülönböztetést jelentett számukra. 

Az ebben az évben elindított mintaprojekt célja, hogy megállítson egy csaknem kétezer népi építészeti emléket érintő pusztulási folyamatot, az ebbe a kategóriába tartozó házak, közösségi épületek, az egykori kisipari, mezőgazdasági létesítmények az egyik legrosszabb állapotban lévő műemlékek csoportját alkotják. A pályázat segítségével a tulajdonosok elvégezhetik az épületeken a rekonstrukciót és helyreállíthatják az ingatlan eredeti állapotát az örökségvédelmi szempontoknak megfelelően.

Latorcai Csaba a hazai örökségvédelem két, zászlóshajójának tekintett programról szólva elmondta, a Nemzeti Hauszmann Tervben több mint húszmilliárd forint áll rendelkezésre a Budai vár fejlesztésére és eredeti, 1944 előtti állapotának helyreállítására. A határon túli magyar épített örökség megóvására a Rómer Flóris Tervet indította el a magyar kormány 2015-ben - tette hozzá Latorcai Csaba. (MTI)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja