2018. április 7. szombat, 07:58
vállalat, beruházás, létszámbővítés, fejlesztés
Mintegy 3 milliárd forintos beruházással, száz új munkahelyet teremtve bővíti zalaegerszegi autóipari gyárát a Flex (korábban Flextronics).

Az amerikai gyökerű Flex beruházásához a magyar kormány 769 millió forintos vissza nem térítendő támogatást biztosít. A fejlesztésnek köszönhetően a szegmensben a legmodernebbnek számító felületkezelő technológiát tud bevezetni a cég, hozzájárulva Magyarországon az autóipar beszállítói kapacitásának bővítéséhez - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Lang János, a Flex európai és amerikai vállalatainak alelnöke (képünkön) arra hívta fel a figyelmet, hogy szakértők szerint az autóiparban a következő 5-10 évben nagyobb, forradalmibb változások jönnek, mint az elmúlt 50 évben történtek. Ebben a folyamatban a Flex egyfajta katalizátor, hiszen beszállítóként 16 országban 34 telephelyen gyárt autóipari alkatrészeket több mint 450 autótípushoz. 

Magyarországon 25 éve van jelen a cég, az ország ma már a legnagyobb európai gyártóbázisa. Világszerte 12,5 ezer termék fejlesztésében és gyártásában vesz részt, partnereik között van a Google, a Lenovo vagy a Nike. Több mint 30 országban 200 ezernél is több munkavállalót foglalkoztat, közülük mintegy 20 ezren mérnökök.

Vigh László országgyűlési képviselő (Fidesz) elmondta: a Flex Zalaegerszegen jelenleg több mint 3000 embert foglalkoztat, tevékenysége tökéletesen illik a városban zajló innovációs fejlesztésekhez. Ma már nem a munkanélküliség számít problémának a városban, hanem az, hogy honnan lesz elég munkaerő a fejlesztésekhez, ezért is indított a város 600 milliós beruházást egy korszerű munkásszálló kialakítására. (MTI)

A Vállalkozás rovat támogatója: STARJOBS Magyarország Kft.

Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja