2018. május 3. csütörtök, 08:59
szja, Adóvilág, Sütő Zsuzsanna
A személyi jövedelemadó bevallás kapcsán gyakran feltett kérdéseket – és válaszokat – dr. Sütő Zsuzsanna tájékoztatási kiemelt szakreferens, a NAV Ügyfélkapcsolati és Tájékoztatási Főosztályának munkatársa foglalta össze.

A 2017. adóév vonatkozásában a korábbi évhez képest kibővült azok köre, akiknek az adóhatóság elkészítette a személyi jövedelemadó bevallási tervezetet, külön erre irányuló kérelem nélkül.

Készült adóbevallási tervezet a mezőgazdasági őstermelők és az áfa fizetésre kötelezett magánszemélyek részére is, akik ezen tervezet segítségével el tudják készíteni az szja-bevallásukat, azonban esetükben a közreműködésük nélkül nem válik bevallássá a tervezet.

Az adóbevallási tervezet szerepe 2018-ban még inkább megnőtt, hiszen a munkáltatói adómegállapítás lehetősége megszűnt, így jelentősen nőtt azok száma, akiknek adóbevallási tervezet készült. A tervezet 2018. március 5-étől vált elérhetővé az ügyfélkapuval rendelkező magánszemélyek részére, mint egy két héttel korábban a jogszabályban előírt dátumnál. Az ügyfélkapuval nem rendelkezők 2018. március 19-éig kérhették az adóbevallási tervezet papír alapon történő megküldését, ezt követően csak személyesen a NAV ügyfélszolgálati irodáiban kérhető a tervezet papír alapú kiadása. Ügyfélkapus regisztrációt követően mindenki láthatja és módosíthatja, jóváhagyhatja az elkészített bevallási tervezetet. Azoknak, akik még nem rendelkeznek Ügyfélkapu regisztrációval, célszerű azt minél hamarabb megtenniük. A NAV valamennyi ügyfélszolgálatán, továbbá bármely megyei (fővárosi) kormányhivatalban, a fővárosi és megyei kormányhivatalok járási (fővárosi, kerületi) hivatalában, illetve a Magyar Posta Zrt. kijelölt postahelyein is elvégezhető az ügyfél kapunyitás, amely lényegesen leegyszerűsítheti további adóügyek (pl. illetőség-, és jövedelemigazolás kiadása) intézését is.

Fontos kiemelni azt, hogy a mezőgazdasági őstermelők és az áfa fizetésre kötelezett magánszemélyek a bevallási tervezet adatainak felhasználásával tehetnek eleget bevallási kötelezettségüknek, vagyis a tervezet adatait ki kell egészíteniük az önálló, illetve őstermelői tevékenységből származó jövedelemre és az azzal összefüggő adókötelezettségekre vonatkozó adatokkal. Ez azt is jelenti, hogy mind az őstermelők, mind az áfa fizetésre kötelezett magánszemélyek részére elkészített adóbevallási tervezet a bevallási határidő leteltét követően nem válik bevallássá, vagyis módosítás, kiegészítés nélkül nem hagyható jóvá.

Hogyan érhető el az adóbevallási tervezet ügyfélkapus hozzáférés esetén?

Az adóbevallási tervezet két úton érhető el:

  • Az adóhatóság honlapjáról. Az e-SZJA 2017 feliratra történő kattintás után, az e-SZJA ikon kiválasztását követően a „Belépés”-re kattintva a rendszer a magyarorszag.hu-ra irányít át. Az ügyfélkapu felhasználónév és jelszó megadása után lehetőség van a bevallási tervezet megtekintésére, módosítására, és az 1+1 százalékos nyilatkozat megtételére.
  • A www.magyarorszag.hu-n keresztül. Az ügyfélkapus belépés után a bal oldalon található eSZJA Portálra történő kattintást követően az adózónak lehetősége nyílik a bevallási tervezet megtekintésére, módosítására, és az 1+1 százalék felajánlásáról is nyilatkozhat.

Az e-SZJA portálon azon adózók is megtekinthetik a tervezetüket, akik a 17SZJA jelű bevallásukat 2018. március 5-e előtt már önállóan benyújtották. Mi a teendőjük?

Az adóhatóság az idén küldött az értesítési tárhelyre üzenetet az adóbevallási tervezet elkészültéről, még abban az esetben is, ha március 5-ét megelőzően az adózó már önadózóként teljesítette bevallási kötelezettségét, azaz benyújtotta a 17SZJA bevallást.

Ha az adózó korábban önállóan már nyújtott be 17SZJA bevallást, amelynek adataiban változtatni egyáltalán nem kíván, úgy az eSZJA portálon az adóbevallási tervezettel teendője nincsen. Azonban ha az adózó a már korábban benyújtott 17SZJA bevallásának önellenőrzését vagy adózói javítását szeretné kezdeményezni, úgy azt többek között megteheti az eSZJA portálon elérhető bevallási tervezete segítségével is.

Mi a teendő a tervezettel, ha nem őstermelő, valamint nem áfa fizetésre kötelezett a magánszemély?

  • Ügyfélkapus regisztráció esetén

Amennyiben az adózó egyetért az adóbevallási tervezettel és elfogadja azt, akkor a tervezet az ő személyi jövedelemadó bevallásává válik.

Abban az esetben, ha nem ért egyet a bevallási tervezet adataival, akkor a tervezetet az adózónak elektronikus felületen módosítania (kiegészítenie, javítania) kell és be kell küldenie.

  • Ügyfélkapus hozzáférés hiányában

Amennyiben az adózó egyetért a papír alapon megkapott bevallási tervezetben foglaltakkal, akkor további teendője nincs, nem kell azt aláírni, sem visszaküldeni.

Amennyiben nem ért egyet a postai úton megküldött bevallási tervezetben foglaltakkal, akkor, tekintettel arra, hogy a papír alapon megkapott tervezetet javítani nem lehet, ezért a 17SZJA bevallást kell benyújtania 2018. május 22. napjáig.

A nyomtatvány elérhető

  • az Általános nyomtatványkitöltő programon keresztül ezen a linken,
  • az új internetes kitöltő felületen a http://nav.gov.hu/szja/szja linken, ahol ügyfélkapus regisztráció nélkül is használható a nyomtatványkitöltő program és üres bevallás nyomtatására is van lehetőség.

Hol lehet véglegesíteni a módosított bevallási tervezetet?

Amennyiben az adózó elvégezte a szükséges módosításokat, kiegészítéseket, és azokat el is mentette, a „Tovább a beadáshoz”, majd a „Beadás” gomb megnyomását követően küldheti be az adóhatósághoz a módosított tervezetet. Ezt követően a bevallás státusza „Beküldött” lesz, a Profil oldalon a státusz alatt pedig az „Ön sikeresen beküldte az adóbevallását” felirat válik láthatóvá.

Ha az adózó nem módosítja, nem egészíti ki a tervezetet, úgy az jóváhagyás nélkül is – az őstermelőket és az áfa fizetésre kötelezetteket kivéve – bevallássá válik 2018. május 22-én.

Mi a teendő, ha az adózó jóváhagyta az adóhatóság által készített bevallási tervezetet az ügyfélkapun keresztül és most mégis változtatni szeretne az abban foglaltakon?

A bevallási tervezet jóváhagyását követően a bevallási tervezet érvényes bevallássá válik, ezért abban módosítani már nem lehet. Módosításra csak önellenőrzés útján van lehetősége az adózónak, ehhez elektronikus úton vagy papír alapon be kell nyújtania egy 17SZJA bevallást, önellenőrzést jelölve a nyomtatvány főlapján. Az önellenőrzés az online kitöltőfelületen is elvégezhető.

Hogyan kell eljárni hiányzó igazolások esetén?

Az adóbevallás benyújtásában akadályozott adózónak az akadályoztatás megszűnését követő 15 napon belül kell adóbevallást tennie. Az adózónak lehetősége van arra, hogy a bevallási határidő elmulasztása esetén az akadály megszűnését követő tizenöt napon belül, a bevallás pótlásával egyidejűleg igazolási kérelmet terjesszen elő.

A késedelem igazolására vonatkozó kérelmet (a továbbiakban: igazolási kérelem) a bevallással egyidejűleg kell benyújtani. Ha a vállalkozási tevékenységet nem folytató és általános forgalmi adó fizetésére nem kötelezett magánszemélynek a személyi jövedelemadó-bevallás elkészítéséhez szükséges iratok, igazolások önhibáján kívül nem állnak rendelkezésére és ezért bevallását előreláthatóan nem tudja határidőben benyújtani (ideértve az elkészült bevallási tervezet módosítását is), a bevallási késedelemről a bevallás benyújtására előírt határidőn belül, azaz 2018. évben május 22-ig kötetlen formában megírt, papír alapú bejelentést kell tennie a lakóhelye szerint illetékes adóigazgatóság Bevallási Főosztályára.

Amennyiben a magánszemélynek nem sikerül beszereznie a szóban forgó kifizetőtől a 2017. adóévben megszerzett adóköteles jövedelmét tartalmazó igazolást, úgy természetesen lehetősége van kérelmet előterjeszteni a NAV adatbázisában szereplő, a kifizető által bevallott jövedelem, adó- és járulékkötelezettség adatainak kiadása ügyében, mely szükséges az éves személyi jövedelemadó bevallás elkészítéséhez. A kifizetői adatok, igazolások kikérésére vonatkozó kérelmet a kifizető székhelye szerint illetékes adóigazgatóság Eljárási és Illeték Főosztályához kell benyújtani.

Az adóhatóság a honlapján egy igazolási kérelem-mintát tett közzé – melynek használata nem kötelező –, amely egyes adókötelezettségek késedelmes teljesítésének kimentésére szolgál.

Az „Egyes adókötelezettségek késedelmes teljesítésének (EKKT) kimentésére szolgáló igazolási kérelem minta” elérhető az adóhatóság honlapjáról a főlap bal oldalán található „Letöltések – egyéb” menüpont alatt az Adatlapok, igazolások, meghatalmazás minták között.

Szerepel-e a családi kedvezmény a bevallási tervezetben?

Miután az adóbevallási tervezet a munkáltatók, kifizetők által beküldött bevallások, adatszolgáltatások alapján készül, ezért a családi kedvezmény abban az esetben szerepel a tervezetben, ha év közben azt – a magánszemély adóelőleg-nyilatkozata alapján – a munkáltató, kifizető figyelembe vette. Ha év közben az adózó nem kérte a családi kedvezmény összegének figyelembevételét, akkor az a tervezetben nem szerepel, a kedvezményre vonatkozó adatokkal, nyilatkozatokkal a tervezetet ki kell egészíteni. Az év közben érvényesített családi kedvezmény összege is módosítható, az adóbevallásban az adóelőleg-nyilatkozattól eltérően is igénybe vehető a kedvezmény összege.

Megosztható-e családi kedvezmény élettársak között? Ha igen, akkor kell-e igazolni a közös lakcímet, és mivel?

Ha az élettársak mindegyike jogosult a családi kedvezményre (például a közös gyermekük után), akkor akár év közben, akár év végén közösen vehetik igénybe a kedvezményt, ebben az esetben nem kell a közös háztartást bizonyítani. Azonban, ha például csak a férfi jogosult a családi kedvezményre, akkor azt a bevallásában abban az esetben oszthatja meg élettársával, amennyiben közös háztartásban élnek.

A bevallás benyújtásakor nem kell a közös lakcímet igazolni, azonban egy esetleges ellenőrzés során azt az adóhatóság vizsgálhatja. Ebben az esetben a közös háztartás biztosan igazolható például a lakcím kártyával.

Ha az adózó 2017-ben adószámos magánszemélyként fizetővendéglátó tevékenységet folytatott, melyre a tételes átalányadózást választotta, a bevallásban fel kell-e tüntetnie a bevételt, ha igen melyik sorban?

Ha készült az adózó részére bevallási tervezet (például azért, mert munkaviszonyból származó jövedelmet is szerzett 2017-ben), akkor annak 174. sorát kell kitöltenie, ahol szerepeltetni kell a szobák számát és a fizetendő adó összegét (38 400 forint/szoba/év).

A tételes átalányadózást választó fizetővendéglátó tevékenységet folytató magánszemélynek nem kell a bevételét feltüntetni a személyi jövedelemadó bevallásban.

Ha az adóhatóság kifizetői adat hiányában az adózó részére nem készített bevallási tervezet, akkor saját magának kell elkészítenie szja bevallását. Ha az adóbevallási tervezet papír alapon történő megküldését kérte a NAV-tól, akkor tekintettel arra, hogy a tervezetet javítani nem lehet, ezért a 17SZJA bevallást kell benyújtania 2018. május 22. napjáig.

Az adózó 2017-ben 500 ezer forint bevételt szerzett az őstermelői tevékenysége során. Mi a teendője a bevallási tervezettel?

Ha az adózó által 2017-ben megszerzett éves őstermelői bevétel nem haladta meg az 600 ezer forintot, akkor az őstermelői bevételéből nem kell jövedelmet megállapítania, ezen bevételét nem kell bevallania.

Ha a 600 ezer forint alatti őstermelői bevételen kívül az adózónak nem volt más adóköteles jövedelme 2017-ben, akkor bevallási kötelezettség nem terheli.

  • Ügyfélkapus hozzáférés esetén

Ha a 600 ezer forintot meg nem haladó őstermelői bevételen túl más adóköteles jövedelemmel is rendelkezett 2017-ben, akkor – tekintettel arra, hogy az őstermelők részére elkészített adóbevallási tervezet módosítás, kiegészítés nélkül nem hagyható jóvá – az internetes felületen be kell lépni a szerkesztés menübe, majd ezt követően a bevallás a „Mentés” gombra kattintva rögzíthető. Amennyiben az így módosított adatok megfelelőek, úgy a „Tovább a be adáshoz” gombra kell kattintani, a bevallás benyújtása pe dig a zöld színű „Beadás” gomb választását követően történik.

  • Ügyfélkapus hozzáférés hiányában

Ügyfélkapu regisztráció hiányában, ha bevallási tervezetét az adózó papír alapon kérte, és az a 600 ezer forint alatti őstermelői bevételen kívüli jövedelmeit is tartalmazza, akkor – miután a papír alapú tervezet módosítása nem lehetséges – a 17SZJA bevallást kell benyújtania 2018. május 22. napjáig.

2017-ben 600 ezer forint feletti bevételre tettem szert őstermelőként. Mi a teendőm a bevallási tervezettel?

  • Ügyfélkapus hozzáférés esetén

Ha az adózó által 2017-ben megszerzett éves őstermelői bevétel meghaladta az 600 ezer forintot és a bevallási tervezet nem tartalmazza a teljes bevételét, akkor azt ki kell egészítenie az őstermelői bevételre, költségekre vonatkozó és az őstermelői tevékenységgel összefüggő további adatokkal. Ezt követően bevallást a „Mentés” gombbal rögzítve az beadhatóvá válik.

  • Ügyfélkapus hozzáférés hiányában

Ügyfélkapu regisztráció hiányában, ha bevallási tervezetét papír alapon kérte, akkor – miután a papír alapú tervezet módosítása nem lehetséges – az őstermelői tevékenysége során megszerzett valamennyi bevételét, költségeit és az őstermelői tevékenységgel összefüggő további adatokat is tartalmazó 17SZJA bevallást kell benyújtania 2018. május 22. napjáig.

Az önkéntes kölcsönös pénztári befizetések utáni „adókedvezmény érvényesítése” (rendelkezés az adóról) az adóbevallási tervezetben megjelenik-e, illetve azt milyen módon lehet érvényesíteni?

Az önkéntes kölcsönös pénztári nyilatkozatot a magánszemély az önkéntes kölcsönös biztosítópénztár által kiadott igazolás alapján teheti meg. Az önkéntes kölcsönös biztosítópénztár a kiadott igazolásról adatot szolgáltat az állami adó- és vámhatóságnak.

Az állami adóhatóság által elkészített bevallási tervezet az adatszolgáltatás következtében tehát az önkéntes pénztári rendelkező nyilatkozatot is automatikusan tartalmazni fogja.

Az adóbevallási tervezettel összefüggő eljárásban a magánszemély adó feletti rendelkezésének minősül az állami adó- és vámhatóság által elkészített és az adóbevallási tervezetben feltüntetett önkéntes kölcsönös pénztári nyilatkozat is, ha a magánszemély az adóbevallási tervezetet 2018. május 22-ig nem egészíti ki, nem javítja, bevallási kötelezettségét más módon nem teljesíti. Abban az esetben azonban, ha például több önkéntes pénztári tagsággal rendelkezik az adózó, akkor a rendelkező nyilatkozat megtételéhez az ő közreműködése is szükséges.

A papír alapú bevallási tervezet adataiban javítani nem lehet, azonban ha az adóhatóság nyilvántartása szerint több önkéntes pénztári tagsággal rendelkezik és a 2017. év során több pénztárhoz is teljesített befizetést az adózó, úgy a bevallási tervezethez 17SZJAK elnevezésű nyomtatványt csatolunk, melyen megjelölheti azt a pénztárt, ahová az utalást kéri. Ebben az esetben csak a 17SZJAK nyomtatványt kell kitölteni, melynek visszaküldésével válik a bevallási tervezet az adózó személyi jövedelemadó bevallásává, az összeg kiutalása a beérkezés időpontjától számított 30 napon belül történik.

Amennyiben a bevallási tervezet mellé nem kapott 17SZJAK kiegészítő nyilatkozatot, mert a bevallási tervezetet más okból történő módosítása vagy kiegészítése szükséges, akkor a 17SZJA nyomtatványon kell bevallását benyújtania, melynek 17SZJA-02-es lapján jelölheti meg a pénztárt, ahová az utalást kéri.

Ha az adózó ügyfélkapus regisztrációt létesít, úgy az adóbevallási tervezetét 2018. március 5-étől érheti el ügyfélkapuján keresztül az erre a célra létrehozott elektronikus felületen, ahol az adatokat 2018. május 22-ig ellenőrizheti, javíthatja, kiegészítheti. Itt lesz lehetősége arra, hogy több rendelkezésre jogosító önkéntes pénztári tagsága esetén megjelölje, hogy melyik pénztárhoz kéri a kiutalást.

Az egészségpénztári, illetve nyugdíjpénztári befizetésről szóló igazolást egyik esetben sem kell az adózónak beküldenie a hivatalunkhoz, fontos azonban hogy elévülési időn belül (2023. december 31-ig) meg kell őrizni.

Milyen esetekben küld az adóhatóság kiegészítő nyilatkozatot az adóbevallási tervezettel együtt?

Erre akkor kerül sor, ha az adózó közreműködése szükséges a pótlólagos adatközléshez. Ilyen esetek lehetnek az alábbiak:

  • Amennyiben a magánszemély az adóhatóság nyilván tartása szerint több önkéntes pénztári tagsággal rendelkezik és a 2017. év során több pénztárhoz is teljesített befizetést, úgy a bevallási tervezethez 17SZJAK elnevezésű nyomtatványt csatol az adóhatóság, melyen az adózó megjelölheti azt a pénztárt, ahová az utalást kéri.
  • Ha az adózó tervezete visszaigényelhető adót tartalmaz és a bevallási tervezetét papír alapon kapta meg, melyhez ezt a kiegészítő nyomtatványt is kézhez kapja, amelyen nyilatkoznia kell arról, hogy mely számlaszámra, vagy postai címre kéri a visszaigényelhető adója kiutalását. A kiutalásra nyitva álló 30 napot e nyilatkozat beérkezésétől kell számolni.
  • Amennyiben adott a részletfizetés lehetősége, úgy nyilatkozhat a magánszemély, hogy kíván-e élni vele.

Mennyi időn belül történik a visszaigényelhető adó kiutalása a bevallási tervezet esetében?

Az állami adó- és vámhatóságnak a visszatérítendő adót a visszaigényléshez szükséges adatok beérkezésétől számított 30 napon belül kell kiutalnia.

Amennyiben a magánszemély a visszaigénylésre vonatkozó adatokat a bevallás benyújtására nyitva álló határidőig nem nyújtja be az adóhatósághoz, a visszaigényelhető adó nem kerül kiutalásra, azt a magánszemély külön kiutalási kérelem benyújtásával kérheti.

Ha a magánszemély a bevallási tervezetét papír alapon kapja meg, úgy a bevallási tervezettel egyidejűleg egy űrlapot is kézhez kap, amelyen legkésőbb 2018. május 22-ig nyilatkozni kell, hogy a visszaigényelhető adó kiutalását mely számlaszámra, vagy postacímre kéri. A 30 napot ezen nyilatkozat beérkezésétől kell számolni. Amennyiben a fenti határidőig a magánszemély nem küldi vissza a nyilatkozatot, úgy utólag a 1817 jelű nyomtatványon van lehetősége kérni az adótöbblet kiutalását.

Ha az adózónak a papír alapon megkapott bevallási tervezetet más ok miatt is módosítania vagy kiegészítenie szükséges, akkor 17SZJA nyomtatványon nyújthatja be bevallását, melynek főlapján a (D) blokkban kell a visszaigénylési adatokat szerepeltetni.

Az ügyfélkapuval rendelkező magánszemélyek esetében a 30 napos kiutalási határidőt a bevallási tervezet online felületen történő jóváhagyásától, vagy módosításától kell számolni.

Ha a bevallási tervezet befizetendő személyi jövedelemadót tartalmaz, milyen mód(ok)on, lehet azt befizetni?

Az adózók a következő módokon tehetnek eleget a fizetési kötelezettségüknek, ha a bevallással egyidejűleg fizetendő személyi jövedelemadójuk mutatkozik:

  • Az online felületen (e-SZJA portálon) bankkártyás fizetéssel.
  • Lakossági folyószámláról átutalással, melynek során a közlemény rovatban fel kell tüntetni az adószámát vagy adóazonosító jelét. (NAV Személyi jövedelemadó magánszemélyt, őstermelőt, egyéni vállalkozót, kifizetőt terhelő kötelezettség beszedési számla: 10032000-06056353).
  • A NAV ügyfélszolgálatain POS terminálon keresztüli bankkártyás befizetéssel.
  • Ügyfélkapun keresztül, az eBEV portálon történő adószámla lekérdezéshez kapcsolódóan VPOS fizetéssel.
  • Készpénz-átutalási megbízással, azaz csekken, amit a CSEKK telefonon a NAV Általános Tájékoztató Rendszerén keresztül a 1819-es telefonszámon igényelhet.

Az előzőekben kiemelt kérdéseken kívül további gyakori kérdés-válaszokat tartalmaz az az összefoglaló anyag, ami az adózókat segíti alapvető információkkal, s mely megtalálható az adóhatóság honlapján az új SZJA aloldalon, az „Információk a bevallásról” cím alatt.


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja