2018. február 26. hétfő, 11:01
állás, álláshely, Szalai Piroska, NGM, fizetés, bér, kereset, OECD
Magyarországon volt a második legmagasabb tavaly a keresetek emelkedése az Európai Unió 28 tagállama közül. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) előrejelzése szerint idén Magyarországon várható a legnagyobb bérnövekedés.

A bérek emelkedése a következő években is fennmaradhat, amennyiben a kormány folytathatja jelenlegi gazdaságpolitikáját, mivel a közép-európai tagállamok jelentik az unió gazdasági motorját, amelyet a 2004 és 2008 közötti időszakkal szemben ma már kihasznál Magyarország - nyilatkozta a Magyar Időknek Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztérium tanácsadója. Nyugat-Európában a jelentős hazai, 12 százalék feletti bruttó keresetemelkedéssel szemben stagnálás vagy alacsony, átlagosan kétszázalékos bővülés volt a jellemző, így az országok közötti fizetéskülönbségek csökkentek.

Szalai Piroska elmondta, hogy a tavalyihoz hasonlóan a következő 3-5 évben is folytatódik a keresetek átlagosnál nagyobb mértékű felzárkózása, ha fennmarad a sikeres gazdaságpolitika Magyarországon, mivel a közép-európai régió jelenleg az Európai Unió gazdasági motorja, a növekedés így a közösségen belül kimagaslóan nagy. Kiemelte: minden jel arra mutat, hogy 2018-ban is meglesz a nyolc százalék feletti, forintban mért reálkereset-emelkedés, ami tíz százalék körüli bruttó fizetésemelést eredményez.

Az OECD decemberben kiadott, dolláralapon számolt előrejelzése szerint 2018-ban Magyarországon várható a legnagyobb bérnövekedés. A tanácsadó szerint ha a mostani kormány a választások után is folytathatja munkáját, további bérszínvonal-felzárkózásra számíthatunk, köszönhetően a 2016-ban megkötött hosszú távú bérmegállapodásnak.

A kormány és a munkáltatók, munkavállalók közötti egyezség értelmében ugyanis 2019-től összesen négy éven át csökken majd a szociális hozzájárulási adó (szocho) mértéke évi két százalékponttal, ha a reálkereseti mutató legalább hat százalékkal nő. Szalai Piroska kiemelte: ez is mutatja, hogy a jelenlegi gazdaságpolitikai vezetés a következő ciklus alatt is folytatni kívánja a kereseti különbségek lebontására hozott intézkedéseket, s minden bizonnyal egyéb más ösztönzőkkel is segíti a béremelkedést. (MTI)

Az Álláshely rovat támogatója: Delego Kft.

Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja