2016. október 13. csütörtök, 15:02
Európai Számvevőszék, uniós költségvetés
Az Európai Számvevőszék immár az egymást követő kilencedik évben találta rendben lévőnek az uniós költségvetés végrehajtását. A testület megállapította, hogy – különösen a kohéziós politika és a mezőgazdaság tekintetében – a kifizetések becsült hibaszintje 2015-ben tovább csökkent: a 2014. évi 4,4-ről 3,8 százalékra – számolt be az Európai Bizottság.

A megvizsgált bevételi tranzakciókban a számvevőszék nem tárt fel hibát. A hibaarány továbbra is az igazgatási költségek területén bizonyult a legalacsonyabbnak.

Kristalina Georgieva, az Európai Bizottság alelnöke, a költségvetésért és az emberi erőforrásokért felelős biztos így nyilatkozott: „Az uniós költségvetés az emberek életének javításáról szól, és örömmel tölt el, hogy sikerült haladást elérnünk e téren, ami a számvevőszék legutóbbi jelentéséből is világosan kitűnik. A pénz immár könnyebben eljut azokra a helyekre, ahol szükség van rá, és a kezelése is hatékonyabbá vált. De ennél is többet kell tennünk. Az uniós források a polgáraink tulajdonát képezik, és mi tartozunk nekik annyival, hogy minden egyes eurót megfelelően, a szabályokkal összhangban költünk el.”

A tagállamok ösztönzése

Az uniós költségvetés 80 százalékát a tagállamok kezelik; a bizottság ösztönzőket dolgozott ki arra, hogy az egyes tagállamok tovább javítsák igazgatási és ellenőrzési rendszereiket. Ennek célja, hogy a tagállamok már a korai szakaszban feltárják, bejelentsék és kijavítsák az esetleges szabálytalanságokat, és így kiküszöböljék annak kockázatát, hogy elveszítenek olyan forrásokat, amelyekre jogosultak lennének – olvasható a közleményben.

Továbbra is a teljesítmény áll a figyelem középpontjában

A bizottság annak biztosítása céljából indította útjára 2015 szeptemberében az „eredményközpontú uniós költségvetés” elnevezésű kezdeményezést, hogy az uniós források felhasználása a polgárok érdekeit szolgálja, és az unió által finanszírozott projektek haszna és előnyös ár-érték aránya egyértelműen látható legyen. A cél az, hogy az uniós költségvetést a növekedés, a munkahelyteremtés és a versenyképesség élénkítése, valamint az új kihívások és szükséghelyzetek gyors és hatékony kezelése érdekében használják fel. A bizottság 2015-ben egy egységes internetes portált hozott létre, amely információkat tesz közzé az uniós költségvetés által elért eredményekről: EU Results.

A nem megfelelően elköltött uniós források visszafizettetése

Amennyiben a Bizottság megállapítja, hogy az uniós forrásokat nem megfelelően költötték el, intézkedéseket tesz a pénz visszafizettetése érdekében – ez az összeg évente átlagosan kb. 3 milliárd eurót tesz ki. Ami a 2015-ös pénzügyi évet illeti, az Európai Bizottság becslései szerint a jövőbeni visszafizettetési intézkedéseknek köszönhetően a fennmaradó kockázatnak kitett összeg szintje a kifizetések 0,8–1,3 százaléka között mozog majd. 


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja