2018. április 22. vasárnap, 11:01
vállalkozás, kkv, bútorgyártás, bútoripar, nyílászárócsere
Csaknem negyedszázados zalaszentgróti működés után Zalaegerszegre települt át az Európa-szerte műemlék épületek nyílászáróit, valamint bútorokat és belsőépítészeti elemeket gyártó Bíbor-Fa Bt.

Bors Attila, a száz százalékban magyar tulajdonú vállalkozás egyik ügyvezetője az új telephely megnyitóján elmondta: tulajdonostársával, Borbíró Frigyessel 1990-ben kukoricapattogtatással indították vállalkozói karrierjüket, majd képkeretezőként, dekoratőrként és üvegesként folytatták. Jelenleg is működő cégüket 1994-ben alapították koporsógyártásra, de néhány év után más asztalosipari termékek készítésére álltak át.

Folyamatos fejlődésük jelentős állomása 2008, amióta sorra nyernek el német állami közbeszerzéseket, amelyek révén egyetemek, kollégiumok, középületek belsőépítészeti termékeit, bútorait készítették el. Az elmúlt évtizedben egyebek mellett brit, francia, holland és orosz kastélyok, műemlékek nyílászáróit készítették el, de dolgoztak az Egyesült Arab Emírségekben is.

Az ügyvezető az MTI érdeklődésére elmondta: tavaly - a 2016-os 340 millió után - 439 millió forintos nettó árbevételt és 62 millió forintos adózás előtti eredményt értek el. Forgalmuk 60-65 százaléka külpiacokról származik, terveik szerint a bevétel rövid időn belül elérheti az egymilliárd forintot. A Zalaegerszegre áttelepülés után jelenleg 40 embert foglalkoztató cég legalább tíz dolgozóval szeretné bővíteni létszámát - tette hozzá az ügyvezető. (MTI)

A Vállalkozás rovat támogatója: STARJOBS Magyarország Kft.

Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja