2017. november 21. kedd, 18:31
pénzügyek, MNB, jegybank, Budapest Bank, hitelkártya, THM, bírság
Az MNB 18 millió illetve 9,5 millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta a Budapest Bankot és az Oney Magyarországot – többek között – a teljes hiteldíj mutató feltüntetésére vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a pénzügyi intézményeknél lefolytatott egy-egy fogyasztóvédelmi célvizsgálat keretében ellenőrizte, hogy a Budapest Bank, illetve az Oney Magyarország Zrt. miként tesz eleget a hitelkártyáit érintő kereskedelmi kommunikációjában a teljes hiteldíj mutató (THM) feltüntetésére vonatkozó kötelezettségének. A jegybank eljárásai során a Budapest Banknál a 2015. június 16. és 2016. október 21. közötti, az Oney-nál a 2016. május 1-től 2017. július 28-ig tartó időszak reklámjait tekintette át.

A vizsgálatok megállapították, hogy a Budapest Bank és az Oney az általa – a Budapest Bank esetében nagyobb kereskedelmi áruház közvetítése útján – értékesített hitelkártya-termékeit oly módon népszerűsítette, hogy a kommunikáció (reklámozás) során a THM értékét nem kellően figyelemfelkeltő módon, vagy – az Oney-nál tapasztalt egyes esetekben – egyáltalán nem jelenítette meg.

 A Budapest Bank hitelkártya-termékét függő ügynökként közvetítő áruházakban megjelenő különböző hirdetéstípusoknál a THM-et a fő hirdetési szövegtől elkülönülő apró betűs részben, illetve minden más információhoz (különösen a kedvezményekhez) képest kisebb vagy azonos betűmérettel, és kevésbé feltűnő ábrázolásmóddal szerepeltették.

Az MNB további jogsértésként állapította meg, hogy a Budapest Bank kedvezményes kiegészítő hitelkártya szolgáltatást tartalmazó hirdetéseiben nem szerepelt (a hitel költségeit bemutató) reprezentatív példa, s az akciós és nem akciós hitelfeltételek sem voltak kellően átláthatók. Az Oney esetében lefolytatott vizsgálat a hitelkártya-termékek vonatkozásában panaszkezelési problémákat, illetve a szerződéskötést megelőző szóbeli tájékoztatási hiányosságokat is feltárt.

A THM olyan mutatószám, mely egy évre vetítve tartalmazza a fogyasztási hitelek (például áruhitel, személyi kölcsön, hitelkártya) szerződésszerű teljesítéshez kötődő valamennyi, tőkén felül fizetendő terhét (kamat, egyéb költségek és díjak). A THM segít a fogyasztók anyagi lehetőségeihez igazodó kölcsön kiválasztásában, ezért is jogszabályi előírás, hogy a THM értékét a kereskedelmi kommunikációban minden esetben feltűnően, a rövidítés feltüntetésével és egy tizedesjegy pontossággal meg kell adni.

Az MNB a vizsgálatai nyomán feltárt jogsértések miatt a Budapest Bankra 18 millió forint, az Oney-ra 9,5 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki, s kötelezte az intézményeket a vonatkozó előírások jövőbeni betartására. A bírság összegének megállapítása során a jegybank többek között figyelembe vette, hogy a jogsértő gyakorlat a fogyasztók széles körét érintette.


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja