2017. június 3. szombat, 08:01
Párizsi Megállapodás, Miguel Arias Cañete
Miguel Arias Cañete, éghajlat- és energiapolitikáért felelős uniós biztos nyilatkozattal reagált az USA bejelentésére, hogy felmondja a Párizsi Megállapodást.

A biztos pénteki nyilatkozatát szó szerint idézzük:

A mai nap szomorúsággal tölti el a nemzetközi közösséget, hiszen egy kulcsszerepet játszó partner fordított hátat az éghajlatváltozás elleni küzdelemnek. Az Európai Unió mélységesen sajnálja a Trump-kormányzat egyoldalú döntését, miszerint az USA kilép a Párizsi Megállapodásból.

A Párizsi Megállapodás egy nagy kihívásokkal teli időszakban jelentett közös nevezőt mindannyiunk számára. Világszerte számos vállalat és közösség támogatásával történelmi többoldalú partnerséget hozott létre közel 200 ország között, hogy egy olyan problémával foglalkozzon, mely mindannyiunkra nézve fenyegetést jelent. A megállapodás nem más, mint generációnk felelősségvállalása e problémával, csakúgy mint a jövő generációival szemben.

A Párizsi Megállapodás betölti célját. Ambiciózus, mégsem előíró jellegű. Minden egyes szerződő fél számára lehetővé teszi, hogy a saját módján járuljon hozzá a klímaváltozás jelentette veszélyek megelőzéséhez. És ez az USA-ról is elmondható: a megállapodás keretein belül a saját útját járhatja. Összesen 195 ország írta alá a Párizsi Megállapodást; ez azt jelenti, hogy 195 különböző utat alakítanak ki arra, hogy a célkitűzések megvalósuljanak.

A Párizsi Megállapodás tartós lesz. Az éghajlatváltozás elleni küzdelemben a világ továbbra is számíthat Európa globális szinten betöltött vezető szerepére. Európa nem enged ambiciózus klímapolitikájából, és továbbra is támogatást nyújt a szegényeknek és a kiszolgáltatottaknak.

Az EU szorosabbra fogja fűzni meglévő partnerségeit, és arra törekszik, hogy új szövetségeket alakítson ki a világ legjelentősebb gazdaságaitól kezdve a legveszélyeztetettebb szigetállamokig. Ez a partnerség természetesen magába foglalja majd azt a rengeteg egyesült államokbeli vállalkozást, polgárt és közösséget, melyek támogatásukról biztosították a megállapodást, és komoly lépéseket tesznek a klímaváltozás megelőzése érdekében. Közösen állunk ki a megállapodás mellett, és közösen hajtjuk végre azt.

Mindez közös érdekünk. A Párizsi Megállapodás és a karbonszegény gazdaságra való áttérés a mi meglátásunk szerint egyet jelent a gazdaságaink visszafordíthatatlan növekedési motorjával és a bolygónk védelmének egyik kulcselemével.

A mai bejelentés nem gyengített bennünket, hanem sokkal inkább energiát adott; és a vákuumot, ami keletkezett, új, széles körűen elkötelezett irányítás fogja betölteni. Európa és erős partnerei világszerte készen állnak arra, hogy utat mutassanak. Együtt munkálkodunk azon, hogy szembenézzünk korunk egyik legsúlyosabb kihívásával.

Együtt képesek vagyunk rá. A helyes utat választottuk.


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja