2016. március 4. péntek, 14:46
adócsalás, NAV
Több mint 300 millió forint kárt okozott a költségvetésnek egy acélipari termékekkel kereskedő ózdi bűnözői csoport.

A gyanú szerint a három férfiból és négy nőből álló csoport 2012 és 2014 között Szlovákiából acélipari termékeket vásárolt, amelyeket papíron magyar cégekből álló számlaláncolaton keresztül belföldi és szlovák piacokon értékesített. Valójában azonban az acéláru Szlovákiából egyenesen az ózdi céghez érkezett, a fiktív számlás vásárlás után pedig visszaigényelték az áfát. Az eddigi számítások szerint a költségvetésnek okozott kár meghaladja a 300 millió forintot – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel.

Az adóhatóság dolgozói a napokban Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Pest megyében harminc helyszínre szálltak ki, a számítógépekről adatokat mentettek le. A pénzügyi nyomozók zároltak 22 millió forint bankszámlán lévő pénzt, a cég 240 millió forintos ingatlanját, lefoglaltak egy 15 millió forintos luxusautót, valamint a társaság acélipari tevékenységéhez szükséges gépeit is, 110 millió forint értékben. A hét embert bűnszövetségben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt hallgatták ki, őrizetbe vételük után kezdeményezték az előzetes letartóztatásukat.

Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja