2019. augusztus 27. kedd, 09:10
A magyar gazdaság teljesítménye egyre több befektetőt vonz az ázsiai térségből is, az elmúlt években indiai tulajdonú vállalatok több mint 2 milliárd eurót fektettek be Magyarországon.

Varga Mihály pénzügyminiszter Subramaniam Dzsaisankar indiai külügyminiszterrel folytatott megbeszélését értékelve elmondta: a két ország gazdasági kapcsolatai évek óta meghatározó szerepet töltenek be a kétoldalú együttműködésben. A kereskedelmi forgalom India és Magyarország között folyamatosan növekszik, 2017-ben 17 százalékos, tavaly pedig 11 százalékos növekedést mutatott. A felek egyetértettek abban, hogy Magyarország fejlett infrastrukturális hálózatával és folyamatosan javuló üzleti környezetével ideális regionális központ lehet az olyan indiai cégek számára is, amelyek a szélesebb európai piacot kívánják megcélozni.

Magyarország támogatja, hogy Európa szorosabb gazdasági kapcsolatot alakítson ki Indiával – hangsúlyozta a tárcavezető. Mint mondta: fontos eredménynek tartjuk, hogy az unió Külügyi Tanácsa tavaly decemberben elfogadta az új EU-India Stratégiát, amely további lendületet jelenthet a kapcsolatok fejlesztésében nemcsak a gazdaság, hanem a globális biztonság és a fenntartható fejlődés területén is.

(Forrás: Pénzügyminisztérium)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja