2018. szeptember 19. szerda, 14:00
közlekedés, autógyártás, felmérés, Medián
Már 11 éve emelkedik a hazai autópark átlagéletkora. A kutatási adatok alapján az autópark átlagos életkora 2018 első negyedévében 13,9 év, ami 0,7 évvel magasabb a két évvel ezelőtt mértnél - derül ki a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézetnek a Robert Bosch Kft. megbízásából készített kutatásból.

A reprezentatív kutatás szerint az elmúlt hat évben folyamatosan nőtt a magyar utakon futó autók száma, az idei első fél évben elérve a 3,58 millió darabot.

Az autóállomány dinamikus bővülését mutatja, hogy a tavalyi egész éves 272 ezres új üzembe helyezés után - amely tartalmazza az import használtautókat is - idén már az első félévben 150 ezer autót regisztráltak.

A magyar háztartások 46 százaléka rendelkezik autóval, a gépjárművek jellemzően saját tulajdonban állnak, céges autó csak a háztartások 2-3 százaléknyi töredékében található.

Az autók életkori megoszlása a felméréssorozat kezdete óta folyamatosan romlik, aminek elsősorban a 2008-as válság és annak következtében az új autó vásárlások tartós visszaesése az oka.

Ugyanakkor a folyamat az utóbbi években lelassult és a 2012-es mélypontot követően, 2014 óta egyre inkább érezhető az új-autópiac fellendülése. Tavaly 116 265 új autót helyeztek forgalomba Magyarországon, ami 20,4 százalékkal több a 2016-os 96 594-nél és 50,6 százalékos növekedés a 2015-ben eladott 77 179-hez képest.

Az autók többsége 5-10 ezer kilométert tesz meg egy évben, az átlagos futásteljesítmény 17 ezer kilométer, 800 kilométerrel több, mint két éve. Csaknem minden társadalmi csoportban nőtt az autóhasználat mértéke, a leginkább a fiatalok, a legfeljebb 8 osztályt végzettek és az érettségizettek és a falun élők körében. Kisebb mértékű csökkenés csupán a budapestiek és a diplomások körében érzékelhető. (MTI)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja