2019. május 21. kedd, 10:36
A miniszterelnök 2016 májusában jelentette be a tesztpálya építését, egy évre rá letették az alapkövet, két évvel később pedig már elkészült az első ütem.

A ZalaZone járműipari tesztpálya első ütemének avatóján Vigh László, a térség országgyűlési képviselője, a tesztpálya miniszteri biztosa jelezte: a 265 hektáros területen elkészült a két kilométeres kezelhetőségi pálya, ahol a menetstabilizálást, a kormány- és fékrendszert vagy a sávtartó funkciókat tesztelik. A mintegy 300 méter átmérőjű dinamikai felület 800 méteres ráfutósávval rendelkezik, ami egyebek mellett a „jávorszarvastesztek" elvégzésére is alkalmas, a fékek vizsgálatát pedig nyolc különböző sávból álló felületen végezhetik.

Elkészült a smart city, az okosváros első öthektáros területe, ami városi környezetet imitáló körülményeket biztosít. A 2000 négyzetméteres technikai épület 16 személyautó és három kamion elhelyezésére lett kialakítva, a 300 fős konferenciaterem pedig ugyancsak alkalmas járművek bemutatására is.

Vigh László várakozása szerint a zalaegerszegi pályán egy regionális szakmai központ jöhet létre, amelynek a vonzáskörzete az egész régióra kiterjed, sőt európai kisugárzása is lehet. A beruházás forrásait a költségvetés biztosította 45 milliárd forintból, a második fázis pedig a tervek szerint 2020-ig épül meg.

A megnyitón Orbán Viktor miniszterelnök arról is beszélt, hogy ma Magyarországon 620 járműipari vállalat van jelen, a világ húsz legmeghatározóbb járműgyártója és járműipari beszállítója közül 15-nek gyára működik az országban. Nemzeti érdeknek nevezte, hogy ezek a cégek úgy gondoljanak Magyarországra, ahol nemcsak a termelés és az összeszerelés, hanem a fejlesztés területén is versenyelőnyre lehet szert tenni.

Ez sem tűnik elrugaszkodott tervnek - mondta -, hiszen Magyarország ma már jóval több, mint egy összeszerelő műhely, hiszen 10 ezer járműipari fejlesztő mérnök és ugyancsak mintegy 10 ezer telekommunikációs mérnök dolgozik az országban. A járműipari kutatóhelyek száma 40, amelyek működésére és fejlesztésére ebben az EU-s ciklusban 800 milliárd forintot fordítottak - közölte.

(Forrás: MTI, fotó: Szigetváry Zsolt)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja