2019. január 21. hétfő, 14:01
kkv, hitelprogram, versenyképesség
Hétfőtől elérhető az MFB legújabb hitelkonstrukciója, amely tőkepótló jellegével, fix kamatozásával és magas összeghatárával lehetőséget biztosít a kkv-k számára, hogy versenyképességüket jelentősen növelő beruházásokat hajthassanak végre.

A Magyar Fejlesztési Bank Versenyképességi Hitelprogramja olyan vállalkozásoknak kíván segítséget nyújtani, amelyek tőkehelyzetükből adódóan hagyományos finanszírozási konstrukcióval nem képesek olyan léptékű beruházások megvalósítására, melyek jelentősen növelnék a társaság versenyképességét. A hitelprogram hitelösszege maximum 40%-ig ballon típusú forrást biztosít a vállalkozások számára, azaz halasztott tőkefizetési lehetőséggel gyakorlatilag tőkét nyújt a vállalatok részére.

Az MFB legújabb konstrukciójának célja, hogy a kis-, és közepes vállalkozások versenyképességét növelje, hosszú távú finanszírozást biztosítson számukra, továbbá kiszámíthatóvá tegye a vállalkozások tőkeszerkezetét és likviditási helyzetét. A pénzintézet közleménye szerint a hitel kidolgozásánál fontos szempont volt, hogy az igénylők a már meglévő kapacitásaik bővítésére és újak kiépítésére, illetve  tervezett akvizícióikhoz kapcsolódóan befektetett pénzügyi eszköz vásárlására is fordíthassák a hitelt - mind az agrár, mind pedig az egyéb ágazatokban tevékenykedő cégek esetében.

Az MFB Versenyképességi Hitelprogram a "hagyományos" beruházási célok mellett tartós forgóeszköz-finanszírozásra és akvizícióra is fordítható, a hitelösszeg nagysága ügyfelenként minimum 1 milliárd forint, maximum 10 milliárd forint lehet, beruházási, akvizíciós és hitelkiváltó hitel esetén a futamidő maximum 10 év, forgóeszközhitel esetén maximum 5 év lehet.

Maximum 5 éves futamidő esetén a forint alapú hitel igényelhető a teljes futamidő alatt fix 2,7% kamat mellett, vagy változó kamatozású konstrukcióban 3 havi BUBOR+1,4% kamattal. Maximum 10 éves futamidő esetén a forint alapú, fix konstrukció 3,99%, míg a változó kamatozású változat 3 havi BUBOR+1,7% kamat mellett vehető igénybe. A program egyik fontos előnye, hogy euró alapon is igényelhető. Maximum 5 éves futamidő esetén fix 1,7%, vagy 3 havi EURIBOR+1,6% változó kamattal, míg maximum 10 éves futamidő mellett fix 2,7%, illetve 3 havi EURIBOR+2,0% változó kamat mellett kérhetik a vállalkozások - áll az MFB közleményében.

A programban jelenleg 100 milliárd forint áll az igénylők rendelkezésére, ugyanakkor kedvező piaci visszajelzések esetén az MFB kész bővíteni a keretösszeget. A Program közvetlenül az MFB-nél igényelhető, a hitelkérelmeket 2022. december 30-ig nyújthatják be az ügyfelek. 

A Vállalkozás rovat támogatója: STARJOBS Magyarország Kft.

Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja