Vezeték nélküli internetet sugározó okos oszlop, a megfelelő UV-védelem érdekében UV-kijelző és applikációval nyitható öltözőszekrény is lesz a főváros hét új, illetve megújuló családi szabadidőparkjában – mondta Főkert Zrt. zöldterület-fejlesztési igazgatója.

Nagy Dénes az M1 aktuális csatornán hozzátette: a fejlesztés célja, hogy az új parkokban a család minden tagja megtalálja az aktív kikapcsolódás lehetőségét, ezért futókörökkel, kosárpályákkal, fitneszeszközökkel és a gyerekeknek mozgásfejlesztő játszószerekkel bővítik a parkokat.

Az új családi szabadidőparkokat a Tabánban, az Óbudai-szigeten, a VIII. kerületi II. János Pál pápa téren, a XI. kerületben a Függetlenségi parkban, az Egyetemisták parkjában és a gazdagréti Kaptató sétányon, Csepelen pedig a Csillagtelepen alakítják ki – mondta el.

A műsorban elhangzott, hogy a tervek szerint szeptember közepétől vehetik birtokba az első felújított parkokat a budapestiek.

(Forrás: MTI, fotó: Főkert)