A regionális minimálbér csak elmélyítené a különbségeket Szlovákia régiói közt – mondta Ján Richter munka-, szociális és családügyi miniszter.

Ján Richter (a fotón) szerint igazságtalan lenne alacsonyabb alapbért adni egy gazdaságilag és szociálisan elmaradottabb vidéken – írja a hirek.sk.

„Amíg miniszter leszek, sosem fogok beleegyezni a regionális minimálbér intézményébe” – jelentette ki Richter, ugyanakkor nem utasítja el a szektoronkénti minimálbér lehetőségét.

Jana Kiššová parlamenti képviselő szerint azonban a regionális minimálbérnek lenne értelme a lakhatási költségek kiszámítása szempontjából.

A munkatörvénykönyv módosításai, amelyek értelmében az idén májustól több munkahelyi pótlék összege is változik, kompromisszum következményei, ezek elsősorban a munkavállalóknak kedveznek.

„Meggyőződésem, hogy az idén olyan sebességgel csökken a munkanélküliség, hogy az év végére négyessel kezdődik majd ez a szám” – jelentette ki Richter. Szlovákiában az utolsó hónap során több mint 8000 munkahely létesült, amelyből 1300-at külföldiek töltenek be.