A tartós műszaki cikkek értékesítése 2016 harmadik negyedévében 4,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, az összforgalom 138,5 milliárd forintot tett ki a GfK Hungária Piackutató felmérése szerint.

A legnagyobb mértékben a háztartási nagy- és kisgépek eladása emelkedett, ezekben a kategóriákban 19,6, illetve 15,2 százalékos növekedést mért éves összevetésben a GfK. A telekommunikációs termékek értékesítése 9,8 százalékkal nőtt. Ezen belül az okostelefonok eladása kétszámjegyű növekedést mutatott, míg a hagyományos telefonoké 31,8 százalékkal visszaesett. A szórakoztató elektronikai szektorban 6,1 százalékos volt az értékbeli növekedés, amelynek hátterében továbbra is a LED televíziók eladásának – 11,4 százalékos – emelkedése állt. 

Jelentősen visszaesett ugyanakkor a fotócikkek eladása, 17,4 százalékkal, valamint az információs technológiai termékeké is 14 százalékkal csökkent, utóbbiba tartoznak például a notebookok és a tabletek. Csökkent az irodatechnikai termékek – például a nyomtatók – értékesítése is, 7,5 százalékkal, a termékcsoporton belül csak a festékpatronok eladása tudott emelkedni. (MTI)