Az Európai Bizottság szerint a Google visszaélt erőfölényével az Android rendszerű eszközök gyártóival és a mobilhálózatokat üzemeltetőkkel szemben.

Az uniós trösztellenes szabályokat megszegve visszaélt erőfölényével a Google azáltal, hogy korlátozásokat vezetett be az Android rendszerű eszközök gyártóival és a mobilhálózatokat üzemeltetőkkel szemben – tájékoztatott közleményében az Európai Bizottság (EB) szerdán. Az uniós bizottság tájékoztatása szerint előzetes álláspontjáról értesítette a Google-t. A bizottság szerint azt szolgálta a cég stratégiája a mobileszközöknél, hogy megerősítse erőfölényét az általános internetes keresőszolgáltatások piacán.

A Google MTI-hez eljuttatott reagálása szerint az Android hozzájárult egy jelentős és fenntartható ökoszisztéma kialakulásához, amely nyílt forráskódú szoftverre és mindenki számára hozzáférhető innovációra épül. Közleményükben idézik Kent Walkert, a társaság alelnökét és jogtanácsosát, aki kijelentette: „várakozással tekintünk arra, hogy az Európai Bizottságnak is megmutathassuk az Android rendszer versenyt támogató hatását és a fogyasztók számára nyújtott előnyeit.” 

A szerdán elfogadott határozat alapján az Európai Bizottság eljárást indít a cég anyavállalata, az Alphabet Inc. ellen is, amelyet a Google elleni eljárás 2015. áprilisi megindítását követően hoztak létre – áll a közleményben. Az Európában értékesített Android operációs rendszerrel működő eszközök többségén a Google böngészőjét előzetesen telepítik a készülékre, amely ez által az alapértelmezett vagy kizárólagos keresőszolgáltatássá válik. A kifogás szerint ez megakadályozza a konkurens keresőmotorokat abban, hogy konkurens mobil böngészők és operációs rendszerek révén a piacra juthassanak.

A bizottság arról is tájékoztatott, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján kijelenthető: a Google a kizárólagosságra vonatkozó feltétellel bizonyos gyártókat és mobilhálózat-üzemeltetőket pénzügyi előnyök biztosításával ösztönzött arra, hogy előzetesen kizárólag a Google Search böngészőt telepítsék eszközeikre. Az ilyen gyakorlat kárt okozhat a fogyasztóknak, visszavetheti a további fejlesztéseket, valamint korlátozhatja a versenyt a mobileszközök egyéb területein is – áll a bizottsági tájékoztatásban.

Margrethe Vestager, az unió versenypolitikáért felelős biztosa kiemelte, hogy az eddigi vizsgálatok alapján feltételezhető, hogy a Google magatartása – az uniós trösztellenes szabályokat megszegve – gátolja a fogyasztókat abban, hogy a mobilalkalmazások és mobilszolgáltatások szélesebb skálájából választhassanak, valamint útját állja a más piaci szereplők általi innovációnak. Az érvényben lévő uniós szabályokat az Európában tevékenykedő összes vállalkozásnak be kell tartani – tette hozzá. (MTI)