Ha télen komolyabb hidegek lesznek megugorhatnak az áramárak, miután a villamosenergia-termelés ötven százalékát biztosító hét atomerőművi blokk közül ötöt leállítottak az országban.

Az atomerőművek termelésből való kiesése azt jelenti, hogy hidegebb időjárás esetén a háztartások felkészülhetnek a napi több órás ármszünetekre, az ipar az időszakos termelés-felfüggesztésre. A tervek szerint a kiesett áramot részben francia importból fedeznék, csakhogy a hideg időben minden országban megugrik a fogyasztás, tehát előfordulhatnak olyan időszakok is, amikor egyes országok a saját fogyasztóik kiszolgálása érdekében egyszerűen nem tudnak majd exportálni – írja az Atombiztos blog.

Belgiumban már a nagyipari fogyasztókat győzködik azért, hogy próbálják meg mérsékelni a fogyasztásukat, különben nagy bajba kerülhetnek az atomerőművi blokkok leállása, karbantartása miatt.

(Fotó: Engie)