A bizonytalan geopolitikai hangulat ellenére világszerte egyre kedvezőbbnek ítélik a cégvezetők a makrogazdasági kilátásokat – derül ki az EY tőkebizalmi elemzéséből, amely 47 ország több mint 2900 felsővezetőjének megkérdezésével készült februárban és márciusban.

A tanácsadó cég közleménye szerint a megkérdezettek 93 százaléka javulni látja a globális gazdasági helyzetet, vagyis 20 százalékkal többen, mint tavaly. 76 százalékuk 6 és 15 százalék közötti növekedést vár a következő 12 hónap során a vállalatában. A legnagyobb kihívásnak a cégvezetők harmada a gazdaság lassulását, 27 százaléka pedig a geopolitikai, szabályozási és kereskedelmi bizonytalanságot tartja.

A felmérés alapján a legnépszerűbb befektetési célpont már nem az Egyesült Államok, hanem az Egyesült Királyság. Rajtuk kívül az első ötbe Németország, Franciaország és Kína került be. A felvásárlási kedv 10 éve nem volt ilyen magas, az egy éven belül akvizíciót tervezők aránya 52 százalékról 59 százalékra nőtt.

Az EY vezérigazgatója a közlemény szerint úgy véli, hogy sok cég a felvásárlásokat használja portfóliója gyorsított ütemű átalakítására és az időtálló növekedés megalapozására. Rencz Botond változást vár a Magyarország számára meghatározó jelentőségű autóiparban is az új mobilitási megoldások miatt. Az átalakulásra az érintett cégek autóipari szövetségek létesítésével, startupok felvásárlásával, kockázati tőkebefektetésekkel, közös vállalatok alapításával reagálnak – tette hozzá.

(Forrás: MTI)