Vida Ágnes pont úgy kezdte vállalkozását, ahogyan ebben most már sokan követik. A pszichológus anyuka 2005-ben szülte első fiát, 2007-ben a másikat. 2005 óta otthon dolgozik, tudatosan készült erre, mert tudta, hogy szükség lesz plusz pénzre a családi kasszában.

Mindent elolvasott és felkutatott, ami a távmunkával és kiemelten a kismamák foglalkozatási lehetőségeivel volt kapcsolatos. Először blogban kezdte megosztani a gondolatait, majd ahogy nőtt az olvasótábor, megszületett az ötlet, hogy van keresnivalója a piacon. A kismamablog.hu, majd a Gazdagmami Kft. évről évre újdonságokkal szolgál. Ezekről is beszélgettem Vida Ágnessel a budapesti irodájukban.

Pályázhatnak az Év Anyavállalata címre

A legfrissebb hírrel kezdtük: április 5-től ismét lehet pályázni a gazdagmami.hu-n az Év Anyavállalata szakmai díjra. A verseny több mint egy hónapig tart. Idén már hetedik alkalommal rendezik meg. Olyan anyukák jelentkezhetnek, akiknek legalább egy, 6 évesnél kisebb gyermekük volt, amikor vállalkozásba kezdtek. Tavaly bevezettek egy új kategóriát is, ez azoknak a hölgyeknek szól, akik 45 éves koruk után döntöttek úgy, hogy vállalkozók lesznek.

Ágnes úgy látja, hogy a kisgyermekes anyukák mellett ez a korosztály a másik hátrányos helyzetű csoport a munkaerő piacon, pedig vállalkozóként nagyon ügyesek. Tavaly a 130 körüli pályázóból 19-en voltak a 45 pluszosok, s idén alighanem a körükben még népszerűbb lesz a versengés. Különböző kategóriákban hirdetnek majd győztest májusban.

Igazi tavaszi pörgés van Gazdagmamiéknál, hiszen az Üzletanyu konferenciát május 20-án tartják – már erre is lehet jelentkezni. A konferencia általános tematikájával részben azoknak az anyukáknak szeretnének segíteni, akik most készülnek vállalkozást indítani. És azoknak is, akik már belevágtak életük nagy álmának megvalósításába, s most rengeteg gyakorlatias kérdésük van.

Nekik gyűjtik csokorba a legfontosabb információkat. Az indulás első hónapjaiban ugyanis rengeteg jogi, munkaügyi, könyvelési kérdéssel szembesülhetnek, ezek megválaszolásában segítenek majd a tanácsadók. Természetesen profilba vágóan az online marketing területével kapcsolatos minden újdonsággal szintén megismerkedhetnek a konferencia résztvevői.

A párkapcsolatokról az Üzletanyu konferencián

Esettanulmányokat is bemutatnak a legkülönbözőbb területekről, valamint sikeres nők osztják meg a cégindítás és -működtetés fortélyait. Minden évben meghívnak sztár vendégeket, idén a párkapcsolatra helyezik a hangsúlyt. Májusban a sajtóban nagy sikereket elért házaspár mesél majd a leghétköznapibb problémákról, a munka- és időbeosztásról vagy arról, hogy vannak-e súrlódások, ha a feleség a főnök, és arról, miként változik, ha változik egyáltalán a gyereknevelésben betöltött szerepük vállalkozóként. Érdekes helyzet lehet az is, ha a feleség és a férj két teljesen különböző vállalkozást visz, hallhatnak majd erről is a részt vevők.

A legtöbb üzleti rendezvényre egy anyuka néhány hónapos babával nem tud elmenni. Ágnes megnyugtat mindenkit: az egész napos programon ez sem lesz akadály. Kialakítanak babakocsi parkolót, lesz játszós terem animátorokkal, akik a leglelkesebben izgő-mozgó lurkókat is lekötik. Külön helyet biztosítanak a szoptatásra, és lesz alvós sarok, ahol szundíthatnak a kicsik. Így aztán igazán nem mondhatja senki, hogy nem tud elmenni, mert nem tudja a gyereket hová tenni!

Azt mondja Ágnes, hogy nyolc éve, amikor a vállalkozásba fogott, Magyarországon alig találkozott olyannal, aki a gyerekvállalás előtt tervezni kezdte azokat az éveket, amikor otthon lesz a babával. A tudatos tervezést egyre inkább átvesszük Amerikából, ahol teljesen természetes, hogy a kismama a főnökével megbeszéli a visszatérési tervet.

Nagyon sok pici piaci szeletre bukkanhatnak az újonnan vállalkozók, otthoni, online munkában egyáltalán nem csak a megszokott sémákban kell gondolkodni. Ágnesnek van most például olyan ügyfele, aki hormonmentes fogamzásgátló-szerek forgalmazásával foglalkozik, de van olyan is, aki kimondottan nagyméretű melltartókat árul, hiszen erre is van igény.

Más ágazatokban is lehet jó ötleteket találni

Ágnes azt tanácsolja, hogy mindenki olvasson sokat, fejlessze a szakmai tudását, nézzen körül (akár az interneten) a világban, legyen kíváncsi, hogy egy-egy már bevált jó ötletből itthon mit tud kihozni a saját területén. A divatszakmában például egyre trendibb, hogy összeáll néhány tervező és néhány napig árusítanak. A vásárlóban ezzel felébresztik a mohóságot, hogy nem szalaszthatják el a lehetőséget. Az eladóknak pedig azért éri meg ez a modell, mert nem kell mondjuk, egy hónapra boltot bérelni, hanem csak három-négy napra, így a forgalom jobban koncentrálódik. A néhány napos üzletekkel aztán lehet járni az országot, más-más városokban futhat az akció. Ez a megoldás egyébként a divatból átszivárgott már más területekre is.

Ágnes állítja, hogy az első ötlet általában nem tökéletes. Magyarországon sokan könnyen feladják a küzdelmet a sikertelenség miatt. Pedig mindenkinek van valamilyen képlékeny kis ötletmagja, amiből a termék, a szolgáltatás kifejlődik, tökéletesedik. A munka során rengeteg tapasztalatot lehet gyűjteni, az pedig hozza majd az új ötleteket.

Az indulás általában nehéz, de ha valamibe belevágunk, ne halogassuk a kivitelezést, cselekedjünk! Sokkal olcsóbb elérni egy szűk réspiacot, vagyis ne akarjuk azonnal megváltani a világot. A kis és mikro vállalkozások legnagyobb előnye a személyes hang és kapcsolattartás. A célközönség örül annak, hogy valaki végre közvetlenül őt keresi meg, vele foglalkozik.

Ágnes egyik ügyfele webáruházat kezdett üzemeltetni, de a futárszolgálat nagyon drágán dolgozott volna. Kisvárosban éltek, azt mondták, hogy az első időszakban mindenkinek maguk viszik házhoz a megrendelt terméket. Két hónap alatt rengeteg véleményt hallottak közvetlenül a vásárlóktól, külön piackutatásra és fejlesztésre sem kellett költeni, első kézből megkaptak mindent. A vállalkozás felfutott, azóta országosan futárszolgálattal szállítanak, és már más módszerekkel szondázzák a vevőkört.

A Gazdagmami minden képzése, tréningje, oktatóanyaga arra épül, hogy a legkézenfekvőbb gyakorlati segítséget adja a vállalkozóknak, minden felmerülő apró kérdésre választ találjanak. Főleg a kezdés nehézségeire koncentrálnak, mert az első három évet a vállalkozások nagy része nem éli túl. A női vállalkozások azonban nagyobb arányban maradnak a piacon, mint a férfiaké. Többek között azért, mert a nők sokkal tovább érlelik az indulást, általában két év ötletelés után kezdenek, és a férfiakkal ellentétben nem akarnak néhány hónapon belül meggazdagodni, nem a gyors növekedésben gondolkodnak. Például ha valaki kis fodrászatot nyit, a saját környezetét célozza meg és nem arról ábrándozik, hogy egész Magyarországon az ő fodrászhálózata fog tarolni. Ő ugyanis 25 év után is ott akar fodrászként dolgozni, ahol kezdett, legfeljebb felvesz néhány alkalmazottat, ha jól megy az üzlet.

Jönnek a férfi ügyfelek is

Az ügyfelek 20 százaléka férfi, jó részük először a párjukkal, házastársukkal jön az első rendezvényre, aztán rájön, hogy szívesen tanulna. Sok példa van rá, hogy igazi családi vállalkozások lesznek, a feleségek-férjek kimondottan jól teljesítenek együtt.

Nagy kérdés, hogy egy kismama miként tud elég időt szakítani a vállalkozására? Amikor a gyerek egyéves lesz, az anyuka is megszerzi a rutint az időbeosztáshoz. Van öt-hat gyerekes vállalkozó anyuka ügyfél is, ő az igazi időzsonglőr! Mégis, több gyermek mellett mintha gördülékenyebben menne a munka. A többség persze „hajnalis” és „éjszakai” anyuka, de a rutin később azt is meghozza, hogy mindenki nappal dolgozó legyen, ahogyan Ágnes is teszi a két kisfia mellett.

A Gazdagmaminál két évente indul célzott, három hónapos online tanfolyam, állandóan újítanak, hiszen két év alatt a technika elavul, frissíteni kell a tanagyagot. Az idei, immár ötödik tanfolyam május közepén kezdődik. Általában 300-an veszik meg a tananyagot, végzik el a kurzust, amelynek része a Skype-olós konzultáció Ágnessel. A korábban végzettek szeretnek jelentkezni ismétlő tanfolyamokra.

A tanfolyamot végzők egy zárt Facebook-csoport tagjai lesznek, ők már 2800-an vannak a világ sok országából, az Egyesült Államoktól Nyugat-Európáig. Sok vállalkozó jutott így hasznos információkhoz, ötletekhez és új ügyfelekhez.

Mindez elképesztő mennyiségű feladat és munka, ám Ágnes azt mondja, hogy beosztja az idejét, gondosan tervezi a családi programokat épp úgy, mint a feladatokat a vállalkozásban. Természetesen megtanult nemet mondani is, mert minden felkérést képtelenség lenne elvállalni. Havonta így is általában két vidéki előadást tart, a tavasz és az ősz a csúcsszezon. Gyakran kérik fel külföldről is, beszélgetésünk után például Kassára indult egy előadásra.

Az unióban is figyelnek a nők helyzetére

A Gazdagmami Kft. már 12-13 embert foglalkoztat, a munkamegosztás része, hogy Ágnes férje is belépett a céghez, ügyvezető lett. Gyerekeik ebben a környezetben nőnek fel, nekik már minden bizonnyal nem lesz kérdés, hogy alkalmazottként dolgozzanak majd vagy vállalkozóként. Ágnes nagyobbik fia egész pici kora óta azt mondja, hogy szeretne majd egy éttermet. A kisebbik erre azt válaszolja, hogy majd betársul.

Ágnes szerint az Európai Unióban megkülönböztetett figyelem övezi a nők és a női vállalkozók helyzetét, és díjazzák, ha valaki sokat tesz a probléma megoldásáért. A Gazdagmamit az Európai Vállalkozásösztönzési Nagydíjjal jutalmazta az Európai Bizottság 2014-ben. Dél-Európában és Máltán komoly gond a nők visszailleszkedése a munkahelyekre, így mostanában ezekből az országokból is sokan érdeklődnek.

Vida Ágnes nyilván majd ezeket a felkéréseket is beiktatja a programjába. De előtte, ugye, jön az Üzletanyu konferencia és dübörög az Év Anyavállalata verseny!

Szerdahelyi Csaba