Egy magyar startup által fejlesztett és gyártott mosószercsalád környezet- és bőrbarát növényi alapanyagokból készül. Az első hetek kereskedelmi eredményei eddig több mint biztatók.

A Souldrops magyar márka – gyártója és forgalmazója a Monsun Kft. – néhány hete lépett piacra, és nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy betörjön a jelenleg multinacionális óriások által uralt háztartási mosószerek piacára.

A hagyományos mosópor számos alkotórésze kőolajszármazék, foszfát és foszfonát – mondta el a Magyar Időknek Gyimóthy Gábor vegyész, a cég vezető kutatója.

Az új magyar mosószer ezzel szemben vegán, azaz növényi származékokat használ, miközben a céljuk az, hogy éppolyan hatékonyan tüntessék el a ruhákból a szennyeződéseket, mint a versenytárs multik. Ráadásul nem lehetnek drágábbak sem, bár az alapanyagra többet kell fordítaniuk.

Hogyan lehet győztesen kijönni ebből a helyzetből? Újfajta kommunikációs technikákkal – mondta Bóna Richárd ügyvezető igazgató. Amíg a versenytársaik milliárdokat költenek reklámra, addig a magyar mikrovállalkozás új területen nyitott frontot: a termék csomagolását gondolták újra.