A vasúti személyszállítás piacának liberalizálása, a közszolgáltatási szerződésekért folyó verseny ösztönzése és az állami támogatások szerepének csökkentése: ezek a fő elemei az új uniós vasúti csomagnak, amelyről csütörtökön került az Európai Parlament napirendjére.

Az európai vasúthálózat fejlesztését célozza az új uniós vasúti csomag, amelyről a csütörtöki plenáris ülésen vitázik és szavaz az Európai Parlament. Az új szabályozás harmonizálja a nemzeti eljárásokat és nagyobb szerepet szán az Európai Vasúti Ügynökségnek (EVÜ). A mostani változások a vasúti ágazatra vonatkozó uniós szabályok átfogó reformját készítik elő, amelynek célja, hogy növelje a szolgáltatók közötti versenyt és ezen keresztül a szolgáltatások minőségét. Összefoglaltuk a fontosabb tudnivalókat.

A vasúti csomag technikai és piaci része

Az új, negyedik vasúti csomag úgynevezett technikai pillére biztonsági kérdéseket, a vasúti hálózatok közötti átjárhatóságot és az Európai Vasúti Ügynökség munkáját érinti.

A változások célja, hogy harmonizálják a vasúti ágazatra vonatkozó nemzeti szabályokat, felgyorsítsák a vasúti kocsik és mozdonyok uniós szintű jóváhagyását és megkönnyítsék, hogy a cégek határokon átnyúló tevékenységet végezzenek.

A parlament, a tanács és a bizottság 2016. április 19-én kötött előzetes megállapodást a vasúti csomag piaci pilléréről, amely a szolgáltatások fejlesztését célozza. A pillért a parlament plenáris ülésének és a tagállamoknak is jóvá kell hagyniuk.

Liberalizálják a vasúti személyszállítás piacát

Az új szabályozásnak köszönhetően 2020-tól a vállalatok korlátozások nélkül működhetnek Európa-szerte. A piacot jelenleg lefedő cégek egyeduralma megszűnik, a vasúti csomag lehetővé teszi, hogy új vállalatok jelenjenek meg az ágazatban. Az EU azt várja a lépéstől, hogy a növekvő verseny lejjebb szorítja a szolgáltatások árát.

A piaci pillérért felelős jelentéstevő, David-Maria Sassoli (szocialista, olasz) elmondta: „A piac megnyílt mindenki számára, habár ez 20 évvel később történt meg, mint például a légiközlekedés esetében. Remélem, hogy ez új lendületet ad az európai vasúti szektornak”.

Ösztönzik a közszolgáltatási szerződésekért folyó versenyt

A vasúti személyszállításra vonatkozó közszolgáltatási szerződések kapcsán 2023-tól a pályázó vállalatoknak egy sor hatékonysági és szolgáltatásminőségi kritériumnak kell megfelelniük.

A nemzeti hatóságoknak a győztes cégek kiválasztásánál olyan szempontokat is figyelembe kell venniük, mint a szolgáltatás pontossága, költséghatékonyság, a vonatok gyakorisága és az utasok elégedettsége.

Az új szabályozás a költséghatékony megoldásokat és az olcsóbb utazást támogatja. A végső cél, hogy javuljanak a vasúti szolgáltatások és az utasok számára is érezhető legyen a fejlődés.

Wim van de Camp (néppárti, holland), a közszolgáltatási szerződésekért felelős jelentéstevő kiemelte: „Még mindig lesz rá lehetőség, hogy a nemzeti hatóságok közvetlenül bízzanak meg egy szolgáltatót, de ebben az esetben garantálniuk kell, hogy a szolgáltatás minősége javulni fog”.

Csökkentik az állami és egyéb támogatások szerepét

A vasúti csomag azt is szabályozza, hogy megszűnjön a kivételezés a vasúti infrastruktúrával foglalkozó, a hálózatokat üzemeltető cégek kiválasztásánál és a vállalatoknak egyenlő esélyeik legyenek. A pénzügyek átláthatósága növeli a jogtalanul folyósított állami és egyéb támogatások mértékét is.

„A vasúti közlekedésre vonatkozó megállapodás ösztönzi a befektetéseket, növeli a szolgáltatások minőségét az utasok számára és lehetőséget teremt egy zöldebb közlekedési struktúra kialakítására” – mondta Merja Kyllönen (baloldali, finn), a vasúti közlekedésre vonatkozó szabályokért felelős jelentéstevő.

A következő lépés

Jelenleg a tagállamoknak kell jóváhagyniuk a piaci pillérre vonatkozó szabályozást, majd a parlament szavaz róla. Ezt követően az EP-képviselőknek és a tanácsnak is jóvá kell hagynia a teljes uniós vasúti csomagot, amelyről várhatóan 2016 második felében döntenek.