A Fővárosi Közgyűlés elfogadta 2016. március 31-én a Budapesti Közlekedési Központ új díjszabását, amely a pótdíjazást is érinti. A rendelkezés május 1-jén lép hatályba.

A három legfőbb, 2016. május 1-jétől hatályba lépő változás a BKK díjszabásában:

  • A helyszíni pótdíj befizetésére a pótdíjazást követően további két munkanap áll rendelkezésre az Akácfa utca 22. szám alatti Pótdíjazási Irodán. Erre eddig nem volt lehetőség. A BKK Zrt. jelenleg nem tudja biztosítani a bankkártyás fizetést a helyszíni pótdíjazáskor, ezért született döntés az ügyfélbarát befizetési lehetőségről. Az elektronikus jegyrendszer bevezetésével tovább bővül majd a befizetések lehetősége az ellenőröknél lévő mobil készülékek segítségével, azok ugyanis már bankkártyás fizetési módot is biztosítanak majd.
  • A bérletbemutatásra öt munkanapon belül lesz lehetőség, erre eddig két munkanap állt rendelkezésre.
  • Május 1-jétől nem függ a korábbi pótdíjaktól a bérletbemutatás lehetősége. Korábban nem élhettek azok az utasok a bérletbemutatás lehetőségével, akinek korábbi pótdíjtartozásuk volt, és az nem rendezték.

A Budapesti Közlekedési Központhoz számos esetben érkezett a fenti folyamatokkal kapcsolatban észrevétel, a módosítások kidolgozásakor ezek figyelembevétele is megtörtént. A változások célja, hogy bővüljön és ügyfélbaráttá váljon a pótbíjbefizetések lehetősége. Amennyiben valaki nem él ezekkel a lehetőségekkel és nem fizeti be a pótdíját, úgy azt előbb utóbb jogi úton érvényesítik majd.

További változások:

  • A kutyabérlet igazolvány nélkül is érvényes lesz egy kutya szállításakor.
  • Az Országos Mentőszolgálat hivatalos jelzéseivel ellátott ruházatot viselő mentődolgozók az OMSZ érvényes szolgálati igazolványának felmutatásával ingyen utazhatnak a BKK járművein május 1-jétől.
  • A Fővárosi Közgyűlés jóváhagyta, hogy az 1-es villamos és a 103-as autóbusz közötti átszálláskor az egyszeri utazásra szolgáló jegyek (a vonal- és gyűjtőjegyek, valamint egyszeres átszállójegy) használata esetén nem kell új jegyet kezelni, hanem a már kezelt jeggyel annak érvényességi időtartamán belül lehet tovább utazni.
  • Május 1-jétől rendezvényhez kapcsolódó jegyek (legalább 50 darab szelvény egyidejű megrendelése esetén) 11-14 napos változatban is kaphatók.
  • A kerékpárbérlet használata egyszerűsödik, mivel bármely érvényes BKK bérlettel rendelkező, valamint díjmentes utazásra jogosult személy használhatja.