A CBA Kereskedelmi Kft. felszólította a franchise tagokat arra, hogy a jogszabályi előírások betartásával végezzék a tevékenységüket, .

„Azokat a franchise partnereinket, akik nem a fentiek szerint járnak el, azonnali hatállyal kizárjuk a franchise hálózatunkból” – jelentette ki a CBA Kereskedelmi Kft. arra vonatkozóan, hogy minden üzletüktől elvárják a jogkövető magatartást. Két Balaton-parti üzlet: egy balatonfenyvesi és egy balatonakali CBA érte el, hogy vasárnap is nyitva lehessen azáltal, hogy piaccá alakították át az üzletet.

A balatonfenyvesi CBA 1000 négyzetméter feletti üzlet, így vonatkozik rá a vasárnapi nyitva tartás tilalma, viszont a város jegyzője nem látta akadályát annak, hogy a boltot piaccá alakítsák. Ez az üzlet azért vált piaccá, mert a helyiség előcsarnokában egy, lapinformációk szerint a szomszédos piacról áthívott málnaárus kezdett piaci tevékenységbe. A Nemzetgazdasági Minisztérium viszont törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett a kormányhivatalnál.

A balatonakali üzlet piaccá alakításában nem találtak kivetnivalót. Ott az üzlet piaccá alakítását már 2013 óta tervezik, a vasárnapi zárva tartás csak újabb okot adott a megvalósításra. A CBA kommunikációs vezetője azonban hangsúlyozta, a balatonfenyvesi és a balatokakali CBA már azelőtt is folytatott piaci tevékenységet, hogy piaccá nyilvánításukat kezdeményezték volna.

A Coop is elkezdte

Úgy tűnik, a Balaton-part megfelelő környezet a kisboltok piaccá alakulásához, ugyanis a Coop is átalakító tevékenységbe kezdett. Révfülöpön már három Coop-üzlet piaccá nyilvánítottak. Bogdán József, a Polus Coop Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy egy ajkai üzletük is piacnyitási engedélyt kapott, és további balatoni üzletek is benyújtották a kérelmet. Olyan helyeken akarák üzleteiket piccá alakítani, ahol a piac használata és a vasárnapi nyitva tartás egyaránt indokolt.

A Lidl nem tágít

Az áruházlánc nem követi a kiskereskedelmi szektorban most kialakulóban lévő gyakorlatot, vagyis egyetlen üzletét sem fogja piaccá nyilvánítani a jövőben annak érdekében, hogy vasárnap is, minden egységüket nyitva tarthassák. Az elhatározás alapja, a magyarországi jogszabályok teljes körű betartása a mindennapi működés során. “A kiskereskedelmi szektor valamennyi szereplője számára adott, egyszeri vasárnapi nyitva tartás lehetőségével márciustól mi is élünk. Felelős vállalatként semmilyen más módon nem tervezünk vasárnapi nyitva tartást”– hangsúlyozta Grósz Jenő, a Lidl Magyarország igazgatóságának elnöke.

HVG/KamaraOnline